Együttműködési megállapodást írtak alá a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) és a Tudatos Vásárlók Egyesületének (TVE) képviselői. A hatóság és az egyesület olyan kötelezettségekre tett vállalást, melyekkel elősegítik a fogyasztók alapvető jogainak hatékonyabb biztosítását. Úgymint, az információhoz való hozzáférést, vagy az oktatáshoz való jogot azokról a készségekről és jogosultságokról, melyek tudatában a fogyasztók a megfelelő döntéseket tudják meghozni mind a hétköznapi bevásárlásaik, mind a nagyobb volumenű elhatározások, mint egy autó, vagy lakásvásárlás során.
A fogyasztóvédelem intézményi rendszere Magyarországon igen kiterjedt, és sokszínű. Fogyasztóvédelmi feladatot látnak el a különböző hatáskörökkel rendelkező hatóságok, fogyasztói érdekeket védő civil szervezetek, sőt a békéltető testületek, bíróságok is. A fogyasztói érdekek érvényesítése, és fogyasztók biztonságának megteremtése érdekében a különböző területeken tevékenykedő szervezetek együttműködnek. Erre az együttműködésre példa a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság és a Tudatos Vásárlók Egyesületének megállapodása is. Ugyanakkor a változó piaci helyzet, az új, vagy módosuló jogszabályok szükségessé teszik, hogy az együttműködési megállapodásokat évről évre felülvizsgálják. Az ÁROP-1.2.24-2014-2014-0001 „A fogyasztóvédelmi intézményrendszer szervezeti működésének fejlesztése” kiemelt projekt keretében erre is sor került.
Az együttműködési megállapodás aláírását számos szakmai munka, egyeztetés előzte meg. Ennek során tűzték ki a közös célokat, és az azokat elősegítő tevékenységeket. Az NFH azon feladatainak hatékonyabb megvalósítása érdekében, melyek biztosítják a fogyasztói érdekek - különösen a biztonságos áruhoz és szolgáltatáshoz, a vagyoni érdekek védelméhez, a megfelelő tájékoztatáshoz és oktatáshoz, továbbá az egyesületeken keresztül történő fogyasztói érdekképviselethez fűződő érdekek - védelmét, megújították együttműködési megállapodásukat a Tudatos Vásárlók Egyesületével.
Dr. Szente István, az NFH megbízott főigazgatója, és Gulyás Emese, a TVE elnöke 2015. szeptember 29-én írták alá a két szervezet megújult együttműködési megállapodását, melyből a fogyasztók számos területen profitálhatnak. Így például azáltal, hogy a két szervezet összehangolja tájékoztatási tevékenységét, a hasznos információkat tartalmazó kiadványok, újságok, szóróanyagok elérhetők lesznek a hatóság ügyfélszolgálatán, és az egyesület irodáiban is, valamint lehetőség nyílik különböző fórumok, közös rendezvények szervezésére is, ahol a vásárlók közvetlenül találkozhatnak a hatóság és az egyesület szakembereivel.
A fogyasztóvédelemmel kapcsolatos tananyagokat, folyamatosan nyomon követik, frissítik, és a különböző célcsoportok igényeihez igazítva elősegítik a gyermek és fiatalkorúak oktatását, és a felnőttoktatást.
A két szervezet együttesen is törekszik arra, hogy ügyfélközpontú és minőségorientált fogyasztóvédelmi tanácsadást folytassanak, fejlesszenek a továbbiakban is. Az egyesület a hozzá forduló érdeklődőknek tájékoztatást ad, hogy különböző problémáikkal, milyen csatornákon érhetik el a hatóságot. Míg az NFH a kiemelt jelentőségű, és a fogyasztók széles körét érintő panaszok esetében igény szerint tájékoztatást nyújt a TVE részére.
Nem utolsó sorban említendő, hogy a két fél közreműködik egy olyan fogyasztói problématérkép kidolgozásában, mely a fogyasztói panaszok és bejelentések közös nyilvántartásán alapszik, és elősegíti, hogy azokon a területeken, melyeken a legtöbb probléma tapasztalható, gyorsabban és hatékonyabban léphessenek fel.
A fenti közös munka hozzájárul ahhoz, hogy a fogyasztói jogokat magas szinten tudják biztosítani, a kereskedelmi és szolgáltatói piacok fogyasztóbarát hozzáállással működhessenek, és általánosan erősödjön a fogyasztói bizalom.
Az együttműködési megállapodás elérhető erről a linkről.