Együttműködési megállapodás született az SZTNH és az NFH között

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatósággal (NFH) karöltve küzd a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) égisze alatt működő Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) a szellemi tulajdon jelentőségének és védelmének érvényre juttatásában. Az együttműködési megállapodásnak köszönhetően számos területen hatékonyabb állami beavatkozás várható a hamis termékek elleni harcban.

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) és a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) decemberi megállapodásának értelmében a két szervezet vezetése kiemelten fontosnak tekinti a szellemitulajdon-védelmi rendszerek hatékony működtetését és fejlesztésének szükségességét, valamint a tulajdonjogok megsértésének szankcionálását. Fogyasztóvédelmi szempontból a legfontosabb célkitűzés, hogy a két szervezet hatékonyan lépjen fel az egyes piaci területeken felmerülő illegális tevékenységek visszaszorításában. Ennek két legfontosabb pillére a társadalmi tudatformálás és a tudatos fogyasztói magatartás erősítése.

„Fontos előrelépésnek tartjuk ezt a megállapodást, hiszen a társadalmi tudatformálás mellett hangsúlyosabb szerepet kaphat a tanácsadás és a különböző konzultációk megszervezése. Ugyanakkor továbbra is folytatni fogjuk a szellemi-tulajdonnal kapcsolatos attitűdök rendszeres vizsgálatát és felmérését, valamint az eredmények értékelését, mert a jogi lehetőségek folyamatos monitorozása mellett csak így tudunk sikeresen küzdeni a szellemitulajdon-sértésekkel szemben” - jelentette ki a SZTNH elnöke és a kormányzati stratégia végrehajtása érdekében működtetett HENT elnökhelyettese, Bendzsel Miklós.

Az együttműködés kapcsán dr. Szente István, az NFH főigazgatója kiemelte: „egyik legfontosabb feladatunk a fogyasztói tudatosság növelése. A megfelelő, tudatos vásárlói attitűd mind szélesebb körű elérésével arányosan csökkenhet a hamis terméket vásárlók száma. Az NFH közreműködik a hamisítás elleni küzdelemben: a hatóság fellép a fogyasztói megtévesztésekkel szemben, megakadályozva, hogy a fogyasztók biztonságára és egészségére is veszélyt jelentő – a legtöbb esetben gyenge minőségű – termékek kerülhessenek forgalomba”.

A rendszeres tájékoztatáson és kommunikációs együttműködésen túl ezentúl a két szervezet különböző képzéseket, rendezvényeket és előadásokat tart a szellemi-tulajdon védelmi eszközök tudatos használatának elősegítése érdekében.

Az együttműködés adott évi eredményeit és hatékonyságát a SZTNH és az NFH vezetői éves szinten fogják áttekinteni és értékelni.

 

Az együttműködési megállapodás letölthető erről a linkről.

 

 

Share on Tumblr