Biztonságos az a játék, amelyet gyermekének vett?

S A J T Ó K Ö Z L E M É N Y

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szakemberei gyermekjátékokat vizsgáltak. Az ellenőrzés során 81 fajta termékből történt mintavétel, ebből 48-féle termék esetében volt megállapítható, hogy veszélyt jelentenek a gyermekekre nézve. Ezen termékek magukban hordozzák a fulladásveszély, szemsérülésveszély, illetve a tartós egészségkárosodás kockázatát.

Az éves témavizsgálat során termékkategóriák szempontjából a legtöbb kifogásolt  termék (29-féle) a játékbabák és más PVC anyagú játékok közül került ki, melyekben a tiltott ftalát-tartalom jelenléte okozhat súlyos kockázatot. Egyes ftalátok felhasználása tiltott a gyermekeknek készült játékokban, ennek ellenére a műanyagok puhítására sok esetben felhasználják. Ha a kisgyermek a szájába veszi a terméket, akkor annak anyagából ezek a veszélyes vegyületek a nyállal kioldódhatnak, és a szervezetbe juthatnak. Ezek a ftalátok súlyosan károsíthatják az egészséget, akár terméketlenséget is okozhatnak.

 

Mágneses játékok esetében vizsgálat alá került, hogy a mágnesek vagy azok darabjai könnyen eltávolíthatóak-e, illetve mekkora mágneses erővel rendelkeznek. Ha a gyermek lenyeli azokat, a belekbe jutva két erős mágnes összetapadhat úgy, hogy a belek elzáródását, perforációját okozhatják. 5 fajta játéknál merült fel ilyen kockázat.

Játék babakocsik esetében a vizsgálatok a biztonságos használatra irányultak: a játék nem csukódhat össze a gyermek súlya alatt, és rendeltetésszerű használat során nem szorulhat be a gyermek keze, feje a játék valamely részébe. 10 vizsgált termékfajtából 4 esetében merült fel biztonsági hiányosság, 3 esetben súlyos kockázat lehetőségével.

A hangot kibocsátó, tehát akusztikus játékok esetében a kibocsátott hang túl nagy hangnyomásszintje miatt kisebb-nagyobb mértékű halláskárosodás következhet be, amennyiben a gyermek a füléhez közel tartja a játékot. 5 termék volt kifogásolható ilyen szempontból.

Lövedékes játékoknál többféle kockázat is felmerülhet, egyrészt a túl nagy energiával kilőtt lövedék a másik gyermeket szemen találva súlyos szemsérülést okozhat, illetve tapadókorongos lövedék esetén, ha a korong túl könnyen lehúzható a szárról, akkor az kisgyermek szájába kerülve fulladást okozhat. 6 fajta ilyen jellegű termék nem felelt meg termékbiztonsági szempontból a vizsgálatokon.

A vizsgált termékkategóriák:

  • Műanyag baba:  29 db
  • Mágneses játék: 10 db
  • Játék mobiltelefon és más akusztikus játék: 10 db
  • Játék babakocsi: 10 db
  • 3 éven aluliaknak szánt játék: 7 db
  • Lövedékes játék: 6 db
  • Buborékfújó: 3 db
  • Duzzadó játék: 2 db
  • Játék könyv: 2 db
  • Plüss figura: 1 db
  • Szivacs labda: 1 db

A hazai piacot tekintve sajnálatos módon a tapasztalat az, hogy a veszélyes játékok száma még mindig jelentős, aminek oka a folyamatosan megújuló kínálatban, új termékek megjelenésében keresendő. Mivel a felmerülő biztonsági kockázatok egy erősen kiszolgáltatott fogyasztói csoportot, a gyermekeket érintik, így továbbra is folyamatos piacfelügyeleti ellenőrzésekre van szükség.

A vizsgált termékek listái itt találhatók:

- nem megfelelt termékek: http://www.nfh.hu/sites/default/files/jatekok_nemmegfelelt_2015.pdf

- megfelelt termékek: http://www.nfh.hu/sites/default/files/Megfelelt_jatekok%202015.pdf

 

Bővebb információ a www.nfh.hu oldalon olvasható.

 

Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság

 

 

Share on Tumblr