Gyermekeknek szánt kozmetikumokat vizsgált a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság

S A J T Ó K Ö Z L E M É N Y

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szakemberei 21-féle hintőpor és 19-féle babakrém esetén a tartósítószerek mennyiségi ellenőrzését végezték el, ezen felül a termékek mikrobiológiai vizsgálatára is sor került. A vizsgált 40-féle termék közül 6-féle termék esetén merült fel termékbiztonsági probléma, mikrobiológiai szempontból a mintavételezett termékek mindegyike megfelelt.

A gyermekeknél, különösen a csecsemőknél és a kisgyermekeknél az egészségük megóvása és védelmének biztosítása a szülők feladata. Ez nemcsak a helyes és tudatos táplálkozást jelenti, hanem a babák bőrének megfelelő ápolását is magába foglalja.

Ahhoz, hogy a piaci forgalomba kizárólag biztonságos kozmetikumok kerülhessenek, a termékeknek meg kell felelniük a kozmetikai rendelet előírásainak. Ugyanakkor nem könnyű feladat az édesanyák számára eligazodni a kínálati termékpalettán, ennek egyik előfeltétele a hiteles információ az adott termékekről. A bababarátként hirdetett termékek között is nagy feladatot jelent megtalálni azokat, amelyek valóban nem, vagy csak kis mennyiségben tartalmaznak olyan anyagokat, amelyek például irritálhatják a kicsik bőrét. Ilyen összetevők például egyes felületaktív anyagok (olyan vegyületek, amelyek a zsírt és szennyeződést leoldják a bőrfelületről), irritáló illatanyagok, bizonyos tartósítószerek, vagy szintetikus színezőanyagok. Ezért volt szükség egy, a korábbinál szigorúbb, olyan szabályozásra, mely a lehető legnagyobb hatékonysággal reflektál a piac által kikényszerített verseny hátrányaira.

Az újszülöttek, a csecsemők és a kisbabák életében a bőrük egyik leginkább problémás része a pelenkával fedett bőrterület. A vizeletből és a székletből kémiai anyagok szabadulhatnak fel, melyek megváltoztatják a bőr pH értékét, és irritációt, bőrelváltozást, gyulladást okozhatnak. Ezt a problémát a jó nedvszívó-képességű nadrágpelenkák nagymértékben csökkentették, de továbbra is elengedhetetlen a babaápolási kozmetikumok használata.

A jelenlegi vizsgálat tárgyát a kereskedelemben kapható, és leginkább a pelenkával fedett bőrterületet érintő termékek, - mint a hintőporok és babakrémek - képezték.

A mintavételezett 21-féle hintőpor és 19-féle babakrém esetén azt vizsgálták a szakemberek, hogy a termékekben lévő tartósítószerek feltüntetésre kerültek-e a címkén, azok mennyisége megfelel-e az előírásoknak. Ellenőrzésre került az is, hogy a tartósítószermentesnek vagy parabenmentesnek jelölt termékek valóban azok-e.

A vizsgált 40-féle termék közül 6-féle termék esetén merült fel termékbiztonsági probléma.

A vizsgált 21-féle hintőpor esetén 1 esetben került megállapításra, hogy olyan tartósítószereket tartalmaz a termék, amelyek a címkén nem kerültek feltüntetésre (a Cao Natur BABAHINTŐPOR Búzavirág és Körömvirág kivonattal).

További 3 esetben került megállapításra, hogy olyan tartósítószert tartalmaznak, amelyek a címkén nem kerültek feltüntetésre illetve a címkén nem került megjelölésre a „Ne használja a pelenkával fedett bőrfelületen” mondat, mely jogszabályi kötelezettség. (2-féle Dino Babahintőpor Kamilla és aloe vera kivonattal készítmény és Trompy TALCO PERFUMADO Babahintőpor)

További 2 esetben pedig a címkén nem került megjelölésre a „Ne használja a pelenkával fedett bőrfelületen” mondat. (Caola Kamillás HINTŐPOR és a Caola Kamillás HINTŐPOR narancsvirág kivonattal)

2 féle paraben használata 2015. október 16-tól a három év alatti gyermekek pelenkával fedett bőrfelületen való alkalmazásra szánt, leöblítésre nem kerülő kozmetikai termékekben tilos. Minden egyéb esetben - ahol a kérdéses parabeneket alkamazzák - kötelező feltüntetni a „Ne használja a pelenkával fedett bőrfelületen” mondatot.

A mintavételezett 19-féle babakrém esetén megállapítást nyert, hogy minden termék megfelelt a vizsgált követelményeknek.

Mindkét termékkategóriánál sor került mikrobiológiai vizsgálatra is. Az eredmények alapján megállapítható, hogy a szabvány szerint felállított követelményeknek mikrobiológiai szempontból valamennyi (összesen 40 db) mintavételezett termék megfelelt.

A vizsgált termékek listája itt található:

http://www.nfh.hu/sites/default/files/Babakremek_es_hintoporok%20_vizsgalata_tablazat.pdf

A vizsgálatról készült videó az alábbiakban elérhető:

https://www.youtube.com/watch?v=dqiaT69gbAQ

 

Bővebb információ a www.nfh.hu oldalon olvasható.

 

Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság

 

 

Share on Tumblr