Fogyasztóvédelmi ellenőrzések a Sziget Fesztiválon

Az ingyenes fogyasztóvédelmi tájékoztatókon túl ellenőrzés is folyik a Sziget Fesztiválon. Budapest Főváros Kormányhivatalának felügyelői folyamatosan ellenőrzik, hogy a kereskedők betartják-e a fogyasztóvédelmi előírásokat. Az ellenőrzések során a felügyelők vizsgálják a vásárlók megfelelő tájékoztatását, az árak és a kiszolgálási mennyiség feltüntetését, a mérőeszközök hitelességét, a nyugtaadást, és azt, hogy a megfelelő mennyiséget kapja-e meg a fogyasztó. A hatóság munkatársai nappal, illetve éjszaka is dolgoznak, az ellenőrzések folyamatosak és a fesztivál végéig tartanak. A hatóság továbbá ellenőrzi a mutatványos berendezések biztonságos üzemeltetését és megfelelő dokumentációját, valamint a fiatalkorúakat védő jogszabályok betartását is.  Vermes Bella a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szóvivője ismertette az eseményeket.

Forrás: M1 televízió

 

Kategória: 
Share on Tumblr