Tájékoztató szerződéskötésről
Jelen tájékoztató a „Fogyasztói érdekek képviseletét ellátó egyesületek 2016. évi támogatására" kiírt pályázati felhívásra (FV-I-16) benyújtott és vissza nem térítendő támogatásban részesített projektek szerződéskötési folyamatának bemutatásáról szól.
A támogatás igénybevételére a támogatási szerződés keretei között van lehetőség, ezért a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság mint Pályázatkezelő címére 15 napon belül meg kell küldeni a pályázaton elnyert támogatásról szóló (elektronikusan megküldésre került) támogatási szerződés cégszerűen aláírt 3 példányát, valamint a szerződéskötéshez szükséges alábbi (a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság honlapján elektronikusan fellelhető) dokumentumokat:
a) a szervezet létezését igazoló, 30 napnál nem régebbi hiteles hatósági, bírósági közhiteles nyilvántartásból kivonat;
b) a szervezet Alapszabályának a szervezet hivatalos képviselője által 30 napnál nem régebben hitelesített másolata;
c) a hivatalos képviselő aláírásának / aláírásképének azonosítására alkalmas közjegyző által hitelesített aláírási címpéldány, vagy ügyvéd által ellenjegyzett aláírásminta; vagy eredeti vagy a bank által hitelesített aláírás-bejelentő karton (aláírás minta);
d) nyilatkozat a számlavezető pénzforgalmi szolgáltatóról („cégszerűen” aláírva egy eredeti példányban a mellékelt nyomtatvány alapján);
e) a pontosan kitöltött és a számlavezető pénzintézet(ek) által nyilvántartásba vett beszedési megbízás benyújtására felhatalmazó (inkasszó) levél eredeti példánya vagy példányai (valamennyi fizetési számlára vonatkozóan, „cégszerűen” aláírva egy eredeti példányban a mellékelt nyomtatvány alapján).
(A csatolt inkasszó levélen szereplő minden kipontozott helyre a pontos adatot kell beírni, és a számlavezető bank(ok)nál nyilvántartásba kell vetetni a 35 napos sorba állítás megtartásával, a szervezet minden fizetési számlájára vonatkozóan.
Az inkasszó érvényessége érdekében kérjük, hogy a számlavezető bank(ok)nál bejelentett módon írják alá a nyomtatványt, és úgy vigyék el a bank(ok)ba. Fontos, hogy a felhatalmazó levélen szereplő adatok (pl. pályázati azonosító, adószám) megegyezzenek a támogatási szerződésben feltüntetett adatokkal. A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság részére az inkasszó egy eredeti példányát kell visszaküldeni. A bank által rendszeresített felhatalmazó levél is elfogadható, amennyiben adattartalma megegyezik a sablon nyomtatványéval. Felhívjuk a figyelmét arra, hogy számlavezető pénzintézetenként kell a nyomtatványt nyilvántartásba vetetnie. Az inkasszó levél akkor fogadható el, amennyiben az azon feltüntetett pénzintézet eredetiben záradékolta azt.)
f) ÁFA nyilatkozat („cégszerűen” aláírva egy eredeti példányban a mellékelt nyomtatvány alapján);
g) csekély összegű (de minimis) támogatásról szóló nyilatkozat („cégszerűen” aláírva egy eredeti példányban a mellékelt nyomtatvány alapján);
h) a benyújtott pályázatukkal összhangban lévő, a jóváhagyott támogatási összeg felhasználására és a pályázati projekt megvalósítására vonatkozó módosítási kérelem. A módosítási kérelem részeként kérem, hogy a Költségvetés részletes tervezése Excel táblázat megfelelő oszlopainak kitöltésével adják meg a támogatási összeg felhasználásának tervezett ütemezését is. Az ütemeket kezdő és záró dátum megadásával egyértelműen határozzák meg, és az egyik ütem zárását a másik ütem kezdése közvetlenül kövesse. Az ütemek száma megváltoztatható. Kérjük, figyeljen arra, hogy az egyes ütemekre tervezett részösszegek együttesen egyezzenek meg a támogatás összegével! A felhasználási ütemterv a projekt megvalósítása közben módosítható, és a beszámolás során az adott ütemre tervezett költségek adott ütem szerinti teljesítése ellenőrzésre kerül.
A beküldendő dokumentumok mindegyik példányát kék tollal az arra jogosult személy(ek)nek kell aláírni(uk) az aláírásképet igazoló dokumentumon szereplő aláírásképpel megegyezően. Amennyiben a szervezet cégszerű aláírása pecséttel együtt érvényes, úgy az aláírás mellett le is kell pecsételni a szerződéseket. Ha a dokumentumokat megbízott aláíró írja alá, úgy az aláírására feljogosító meghatalmazást eredeti példányban kérjük csatolni. Amennyiben meghatalmazást csatol, akkor a dokumentumokat a meghatalmazott személy írja alá és ne a képviselő vagy a banknál a számla fölött rendelkezni jogosult személy(ek), ebben az esetben a képviselő aláírása csak a meghatalmazáson fog szerepelni. Megbízott aláíró esetén a dokumentumok aláírására feljogosító, közjegyző által hitelesített / ügyvéd által ellenjegyzett / két tanú által hitelesített meghatalmazás fogadható el.
Kérjük, ellenőrizze a támogatási szerződés szövegében az adatokat! Amennyiben a szervezet adataiban (pl. a szervezet székhelye, képviselője, bankszámlaszáma) a pályázat benyújtása óta változás következett be vagy hibás, hiányos adatokat közöltünk, kérjük, azt a támogatási szerződés mind a 3 példányán (kék tintával) legyen szíves kijavítani.
Felhívjuk a figyelmét arra, hogy szerződéskötésre csak akkor kerül sor, ha a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium felé a Pályázatkezelő által kezelt és lebonyolított előirányzatok tekintetében korábbi támogatásból származó, lejárt határidejű elszámolási vagy visszafizetési kötelezettsége nincs.
Fontos tudnia, hogy amennyiben a támogatási összeg kevesebb, mint amennyit a pályázatban igényelt, úgy szerződéskötés előtt a megítélt támogatási összeg felhasználására vonatkozóan a projekt költségvetésének változását, illetve az ezzel összefüggő, a pályázati projekt megvalósításával kapcsolatos eltéréseket (különösen a Költségvetés részletes tervezése és ütemezése dokumentumot) jeleznie kell módosítási kérelem formájában.
Felhívjuk a figyelmét arra, hogy a projektidőszak után, illetve a beszámolóval egy időben benyújtott módosítási kérelem nem fogadható el. Módosítási kérelme során is figyelemmel kell lennie a Támogató által tett döntési kikötés(ek)re.
A támogatási összeg átutalására a támogatási szerződésben meghatározottak szerint kerül sor. Köteles a támogatás igénybe vételének jogosságát igazoló számviteli bizonylatait elkülönítetten kezelni és nyilvántartani.
A támogatási összeg felhasználásáról legkésőbb a pályázati dokumentációban meghatározott teljesítési határidőt (projekt vége dátum) követő 30 napon belül szakmai beszámolót és pénzügyi elszámolást kell készítenie a teljes költségvetésről (megítélt összeg). A beszámolókat megvizsgáljuk és egy alkalommal a hiányosságok kijavítására, pótlására 15 napos határidővel szólítjuk föl. A felszólítást elektronikus és postai úton, tértivevényes küldeményként küldjük meg. A beszámolási határidő elmulasztása esetén egy alkalommal szólítjuk föl hiánypótlásra. A pénzügyi elszámolást is az Fejlesztéspolitikai Adatbázis és Információs Rendszerbe (továbbiakban FAIR) belépve kell rögzíteni.
Kérjük, hogy a pályázatával kapcsolatos összes dokumentumon mindig tüntesse fel a pályázati azonosítót, és postai küldeményeit az alábbi címre postázza:
Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság
1088 Budapest, József krt. 6.
fair@nfh.hu
Telefon: (06-1) 459-4840
A szerződéskötéshez beérkezett dokumentumokat a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság megvizsgálja, és amennyiben a szükséges dokumentumok valamelyike nem áll rendelkezésére vagy hiányos, 10 napos határidővel, egy alkalommal hiánypótlásra szólítja fel. A felszólítás elektronikus és postai úton, tértivevényes küldeményként kerül kiküldésre. Felhívjuk a figyelmét arra, hogy a támogatási döntés érvényét veszti, ha a támogatási döntéstől számított 30 napon belül a pályázó mulasztásából, vagy neki felróható egyéb okból a szerződés nem jön létre. A szerződéskötés meghiúsulásáról elektronikus és postai úton kerül értesítésre.
Tájékoztatjuk, hogy az államháztartáson kívüli szervezetek kifogást nyújthatnak be, ha a pályázati eljárásra, a támogatási igény befogadására, a támogatási döntés meghozatalára, a támogatói okiratok kiadására vagy a támogatási szerződések megkötésére, a költségvetésből nyújtott támogatás folyósítására, visszakövetelésére vonatkozó eljárás jogszabálysértő, erről részletesen a Pályázati Útmutató 16. pontjában olvashat.
A tájékoztatóban hivatkozott dokumentumokat letöltheti az alábbiakban.
A szerződéskötéssel és a pályázat lebonyolításával kapcsolatban felmerülő kérdéseivel kapcsolatban a Pályázati felhívást és útmutatót ajánljuk figyelmébe, illetve forduljon a Pályázatkezelőhöz a fair@nfh.hu e-mail címen.
Tisztelettel:
Pályázatkezelő
Letölthető dokumentumok:
- "A" kategória költségvetés részletes tervezése sablon
- "B" kategória költségvetés részletes tervezése sablon
- "C" kategória költségvetés részletes tervezése sablon
- "D" kategória költségvetés részletes tervezése sablon
- ÁFA nyilatkozat
- Beszedési megbízás
- Lemondó nyilatkozat
- Nyilatkozat de minimis támogatásokról
- Nyilatkozat pénzforgalmi számlákról
- Szerződéskötési tájékoztató