Hamarosan újra Black Friday

S A J T Ó K Ö Z L E M É N Y

Az idei évben hivatalosan november 25-én veszi kezdetét a Black Friday kezdeményezés, ahol számos akcióval találkozhatnak a vásárlók az üzletekben és a webáruházakban.

Vannak azonban üzletek, ahol már a hivatalos dátum előtti időszakban is kedvezményekkel várják a látogatókat, ezért a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság hasznos tanácsokat kíván adni a vásárlóknak, amelyeket követve a fogyasztók felkészültebben vághatnak neki ennek a napnak. 

A megelőző években számos panasz érkezett be a Hatósághoz, többek között amiatt, hogy a kereskedők nem jól mérték fel az árukészlet iránt várható érdeklődést, így több esetben nem, vagy csak jelentős késéssel tudtak eleget tenni a vásárlási feltételeknek. A vitás helyzetek elkerülése miatt azt tanácsoljuk, hogy fordítsanak fokozott figyelmet a „Black Friday” napján lebonyolított vásárlásokra.

Miután jól megfontoltuk, hogy az általunk leginkább megfelelőnek tartott terméket valóban megvesszük-e, nézzünk utána, hogy a meghirdetett ár kedvezményesen került-e feltüntetésre. Erre különösen jó megoldást kínálnak azok az ár-összehasonlító oldalak, ahol több vállalkozás árukészletéből ugyanazt az árucikket tudjuk megtekinteni.

Amennyiben megtaláltuk azt a webáruházat, ahol vásárolni szeretnénk, úgy számítanunk kell arra is, hogy a megnövekedett érdeklődés miatt nem biztos, hogy ténylegesen meg tudjuk venni a terméket. Ha azonban a megrendelést követően elfogadó nyilatkozatot kapunk arra vonatkozóan, hogy a kereskedő elfogadta a rendelést, akkor sikeres volt a rendelésünk. Nem szabad azonban ezt összetéveszteni a visszaigazoló email üzenettel, amely kizárólag arra szolgál, hogy automatikus jelzést adjon arról, hogy az előrendelésünk beérkezett a vállalkozáshoz.

A sikeres tranzakciót követően azonban mégis előfordulhat az, hogy a termékértékesítést megtagadja a kereskedő /például azért, mert időközben elfogyott az áru/, ekkor azonban köteles az átutalt teljes összeget haladéktalanul visszafizetni.

Lényeges tudni, hogy ha szeretnénk elállási szándékunkkal élni, azt magánszemélyként, internetes vásárlás esetén a termék kézhezvételétől számított 14 naptári napon belül tehetjük meg magyarországi és más EU-s tagállami webáruházakkal szemben.

Bárhol is vásároljuk meg a kiválasztott árut, a két éves szavatossági időszak biztosított rá, illetve jótállásos termék esetén, az egy év kötelező jótállás. Ehhez azonban fontos megőrizni a blokkot vagy a számlát, hogy a későbbiekben minőségi kifogásainkat eredményesen érvényhez juttathassuk.

Rendkívül fontos, hogy a jótállási jegy kitöltésre kerüljön a jótállásos termékeknél a későbbi jogérvényesítés érdekében. Abban az esetben, ha jótállási jegy szabálytalanul, vagy nem kerülne átadásra a fogyasztónak, úgy joghátrány a vevőt nem érheti.

Valószínűtlenül alacsony áraknál, számolnunk kell azzal, hogy téves a fogyasztói ár, így vélhetően nem fogjuk azon az áron megkapni a kiszemelt terméket. Egy árucikk esetében két árcímke feltüntetése jogszabályellenes, ha ilyennel találkozunk, a kereskedő köteles az alacsonyabb árat felszámítani. Ha probléma adódik, és nem tudnak megoldást találni rá, akkor érdemes panaszát a vásárlók könyvébe bejegyeznie, amelyre 30 napon belül kötelesek válaszolni. Ennek elmaradása esetében a vásárlónak az illetékes kormányhivatalhoz van lehetősége fordulni.

Külföldi székhelyű webáruházból történő vásárlás előtt tájékozódjunk, hogy a termékhez rendelkezésre áll-e magyar nyelvű használati útmutató, van-e magyar nyelvű menü, például az okostelefonon. Legyünk tisztában azzal, hogy külföldről vett termék esetében a gyártó magyarországi szervizei - ha nincs gyártó garancia - rendszerint nem vállalják a javítást, hanem azt ki kell fizetnünk.

Külföldi rendelésnél számolnunk kell azzal is, hogy elállási jogunk gyakorlása vagy minőségi kifogásunk esetén a terméket ki kell küldenünk a külföldi eladó részére, amelynek nagy költsége lehet, és ezt nekünk kell megelőlegeznünk, illetve megfizetnünk. Nem szabad azt sem elfelejtenünk, hogy EU-n kívüli webáruházból történő vásárlásoknál a kedvező ár mellett bizonyos értékhatár felett már ÁFA-t és vámot is fizetnünk kell.

Fontos tudnunk, hogy más EU-s országbeli, izlandi vagy norvég webáruházzal szembeni panaszunk esetén a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szervezetében működő Európai Fogyasztói  Központ Magyarország (www.magyarefk.hu) ingyenes szakmai és jogi segítségét kérhetjük a panasz rendezése érdekében.

 

Fogadja meg tanácsainkat és tudatosan tervezze meg vásárlását, a Black Friday alkalmával is!

 

Gondtalan vásárlást kívánunk!

 

Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság – Európai Fogyasztói Központ

Share on Tumblr