Sajtóközlemény: Fokozott fogyasztóvédelmi ellenőrzések az ünnepek előtt

S A J T Ó K Ö Z L E M É N Y

A fogyasztóvédelmi hatóság megkezdte az ünnepek előtti ellenőrzéseket. A korábbi évekhez hasonlóan a középpontban a termékbiztonság és a fogyasztók vagyoni érdekeinek védelme áll. A hatóság célja, hogy a karácsonyi vásárlások során a kereskedők szabályszerűen járjanak el, illetve, hogy veszélyes termékek ne kerüljenek a boltok polcaira.

A hatóság laboratóriumban ellenőrzi többek között a karácsonyi fényfüzérek biztonságosságát illetve az üzletekben és a piacokon a veszélyes termékek kiszűrésére is fókuszálnak.

A szakemberek elsősorban a nagy áruházláncok üzleteire, hiper- és szupermarketekre, bevásárlóközpontokra koncentrálnak, de a felügyelők „próbavásárolnak” a kitelepüléseken, a vásárokon és a piacokon, a különböző élelmiszerüzletekben, drogériákban, vagy például játéküzletekben is.

Ellenőrzésre kerül például, hogy:

  • az árfeltüntetés megfelelő-e (a cél az, hogy a vásárló pontos tájékoztatást kapjon a termék áráról)
  • történik-e vásárlói megkárosítás (fontos, hogy a vásárló azt az árat fizesse, amit az akciós újságban vagy a polccímkén feltüntettek)
  • az akciós ajánlatoknak megfelelően történik az értékesítés (vizsgálják az akciós csomagok tartalmát, szankcionálják azt, ha az árkedvezmény nem valósul meg vagy megtévesztő tájékoztatással találkoznak).
  • kapnak-e számlát, nyugtát a vásárlók és annak tartalma megfelelő-e
  • a mérőeszközök (pl. mérlegek) hitelesítettek-e
  • van-e vásárlók könyve és az azzal kapcsolatos kötelezettségek betartásra kerülnek-e

Hamarosan megérkezik a Mikulás. ilyenkor az átlagosnál is
több édesség kerül az üzletekbe.

A hatóság megvizsgálta a csokoládékat, hogy
azok megfelelnek-e az előírásoknak

A hatóság ellenőrzés alá vont 20-féle csokoládé terméket. A vizsgálat célja annak megállapítása volt, hogy a mintavételezett termékek megfelelnek-e a vonatkozó élelmiszerkönyvi előírásnak. A vizsgálat során minden termék megfelelt.

A Magyar Élelmiszerkönyv előírása értelmében a csokoládé, illetve tejcsokoládé termékek a kakaóvajon kívül nem tartalmazhatnak más egyéb növényi zsírt, csupán néhány engedélyezett kivételt (például: pálmaolaj, mangó magzsír). Ezen zsírok mennyisége is legfeljebb 5% lehet.

Abban az esetben viszont, ha a termék a kakaóvajon kívül más egyéb növényi zsírokat is tartalmaz, a „csokoládé”, illetve „tejcsokoládé” megnevezések mellett, kötelező feltüntetni a „kakaóvajhoz adott növényi zsírokat tartalmaz” jelölést - méghozzá jól látható helyen - ott, ahol az összetevők listája is van.

A hatóság 10-féle mikulás csokoládé figura, valamint 10-féle táblás csokoláde esetében vizsgálta, hogy a vonatkozó előírásoknak megfelelnek-e.

 

Valamennyi termék megfelelt a vonatkozó előírásoknak.

 

A vizsgált termékek listája itt található:
http://www.nfh.hu/sites/default/files/tablazat_karacsonyiell_csokimikulas.pdf

A vizsgálatról készült videó itt található:
https://youtu.be/8ZxDh13qo2M

 

Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság

 

További információ a sajtó képviselői részére:
Telefonon: Vermes Bella, szóvivő – 06 70 436 0733
E-mailen: kapcsolat@nfh.hu

 

 

 

Kategória: 
Share on Tumblr