Fogyasztói tudatosságra nevelő iskola címet kapott a vásárosnaményi Lónyay Menyhért Baptista Szakgimnázium és Szakközépiskola

A vásárosnaményi Lónyay Menyhért Baptista Szakgimnázium és Szakközépiskola a megyében másodikként kapta meg a “Fogyasztói tudatosságra nevelő iskola” címet 2018. január 16-án.


Ezt a 2016/2017-es tanévtől pályázhatják azok az intézmények, ahol bár az oktatási programban kötelező tantárgyként nem szerepel a fogyasztói tudatosságra nevelés, az mégis helyet kap az iskolában akár tanórai, akár tanórán kívüli foglalkozások keretében.

A vásárosnaményi Lónyay Menyhért Baptista Szakgimnázium és Szakközépiskola a szakmai képzés mellett kiemelt figyelmet fordít a tanulók nevelésére. Ennek egyik fontos területe a tudatos vásárlás ill. fogyasztás ösztönzése. A tanórákon és a tanórán kívüli foglalkozásokon egyaránt igyekeznek kialakítani a tudatos vásárlói attitűdöt a diákokban. A tanulók a megszerzett ismereteket, tapasztalatokat aztán nemcsak a mindennapokban hasznosítják, hanem számos versenyen eredményesen bizonyítják az e témakörben szerzett jártasságukat. Az elmúlt öt évben fogyasztóvédelem, pénzügy és környezetvédelem témában szervezett országos versenyek döntőiről rendszerint I. helyezéssel tértek haza iskolájukba.

A tartósan magas színvonalon végzett tudatos fogyasztói magatartás fejlesztéséért a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkársága a „Fogyasztói tudatosságra nevelő iskola” kitüntető címet adományozta az intézménynek. Az erről szóló oklevelet ünnepélyes keretek között adta át az iskolavezetőnek Keszthelyi Nikoletta a NFM fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára.

 

Az átadáson készült videó innen érhető el.

 

Forrás: http://kolcseytv.hu, http://lonyay-menyhert.baptistaoktatas.hu/hirek/eredmenyek/lonyay-a-fogyasztoi-tudatossagra-nevelo-iskola

Share on Tumblr