A nap híre (2014.07.04) - Újabb intézkedések a fogyasztók védelmében

Németh Szilárd országgyűlési képviselő, a rezsicsökkentésért felelős munkacsoport elnöke szerdai sajtótájékoztatóján emlékeztetett, múlt hét pénteken került benyújtásra az egyes közszolgáltatási tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat, amelynek a most pénteki rendkívüli parlamenti ülésen lesz az általános vitája. Hozzátette, ezt követően mintegy két hónap áll rendelkezésére a fogyasztókat képviselő szervezeteknek, a minisztériumoknak, illetve a közszolgáltatóknak arra, hogy javaslatokat tegyenek a témát érintően.

Németh Szilárd felidézte, a törvényjavaslat úgy született, hogy a rezsicsökkentésért felelős munkacsoport, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatósággal (NFH), a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatallal (MEKH), valamint a Nemzetgazdasági Minisztériummal (NGM) közösen, „a megszokottól eltérően” több lehetőséget biztosított az emberek számára, hogy a rezsicsökkentéssel, annak körülményeivel és a közszolgáltatásokkal kapcsolatos véleményüket, kérdéseiket, panaszaikat, javaslataikat eljuttassák a felsorolt szervezeteknek. 

Tekintse meg a sajtótájékoztatóról készült felvételt!

 

forrás: www.youtube.com

Kitért továbbá arra, hogy országszerte életre hívták az úgynevezett fogyasztóvédelmi rezsipontokat, ahol az állampolgároknak a teljesebb információszerzés érdekében élőben is lehetőségük volt találkozni a közszolgáltatókkal. Németh Szilárd szerint az itt összegyűjtött tapasztalatokat összegezték a törvényjavaslatban - az NFH és a MEKH szakmai kontrollja és támogatása mellett - a tudatos fogyasztói magatartás kialakításának elősegítése érdekében. Hozzáfűzte, céljuk az is, hogy a fogyasztók érdekeit védjék a szolgáltatói túlkapásokkal, figyelmetlenségekkel szemben.

A javaslat arra kötelezné a közszolgáltatókat, hogy egy önálló és informatív honlapot készítsenek, amelyen minden közszolgáltatással kapcsolatos információ megtalálható. Ma már az ország minden területén elérhető az internet, ezért a honlapoknak egyfajta információs bázisként kell működniük, amely alapján tájékozódni tudnak a fogyasztók az őket érintő kérdésekről.

A rezsipontokkal kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, ezek működését mind a kilenc közszolgáltatási területre ki fogják bővíteni, ahol a rezsicsökkentést végrehajtották.

A politikus arra is kitért, hogy további jogosítványokat kapnak a fogyasztóvédelmi hatóság munkatársai a viziközmű-szolgáltatás és a kéményseprőipari-szolgáltatás területén, ahol elsősorban az üzletszabályzat ellenőrzését és a számlázási módokat tudják kibővítetten ellenőrizni.

Szükséges lépésnek tűnik, hogy törvényi szinten is szabályozásra kerüljön: a fogyasztók távhőszolgáltatók felé történő fizetési határidejének nyolcról tizenöt napra való emelése. Ezentúl, ha egy közszolgáltató kiszervezett úton küld ki levelet fizetési felszólításról vagy számláról, kötelező lesz feltüntetni a borítékon a feladónál a közszolgáltató cég nevét. A hulladékgazdálkodás vagy a szennyvízszippantás esetében akkor is érvényesíteni kell a tervek szerint a rezsicsökkentést, ha megváltozik a szolgáltató, vagy ha korábban nem volt elérhető a szolgáltatás az adott településen. A tartozásokat a szolgáltatók az eddigi 60 napos késedelem helyett csak egy év után adhatják át majd követeléskezelőknek.

„A törvényjavaslat célja, hogy kialakíthassuk, illetve megerősíthessük azt a tudatos fogyasztói magatartást, ami a közszolgáltatási piacot is kell, hogy jellemezze a jövőben” – szögezte le Németh Szilárd.

forrás: www.fidesz.hu

Share on Tumblr