Fogyasztói tudatosságra nevelő iskola címet kapott a Debreceni Bocskai István Általános Iskola

Országosan 61. intézményként, Hajdú-Bihar megyében negyedikként, Debrecenben másodikként a Debreceni Bocskai István Általános Iskola vehette át a Fogyasztói Tudatosságra Nevelő Iskola elismerő címet.

Az ünnepélyes díjátadón az oklevelet Veres Gabriella Márta igazgató vette át Keszthelyi Nikoletta fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkártól.

Az intézményvezető köszöntőjében részletesen ismertette a pályázatban szereplői témakörök megvalósulásának folyamatát, amelyben  a biztonságos internet és közösségi  média használatra nevelés, a pénzügyi ismeretek megalapozása, a fenntartható fogyasztás elterjesztése szerepelt, valamint  az általános iskola fogyasztói tudatosságra nevelő tevékenységét.

Leiterné dr. Tóth Katalin tanügyigazgatói referens kiemelte az intézmény tevékenységéből a fenntarthatóságra nevelés fontosságát, és az iskola elöljáró szerepét ezen a téren a tankerületben.


Keszthelyi Nikoletta beszédében hangsúlyozta, hogy a fogyasztóvédelem kötelező tantárggyá alakítása nem cél, de a jövő generációjának fogyasztói tudatosságra nevelése kiemelt feladat, ezért jött létre három évvel ezelőtt a Fogyasztói tudatosságra nevelő iskola pályázat. 
 
A Bocskai István Általános iskola megfelelt a pályázat előírásainak.

Az oktatási intézmény azzal érdemelte ki a kitüntető címet, hogy fontos lépéseket tett a felelős és biztonságos internet és közösségi média használatra nevelés, pénzügyi ismeretek megalapozása és a fenntartható fogyasztás területén, a jövőre nézve pedig vállalta a kereskedelmi egységek, helyi termelői piacok látogatását.

 

 

Share on Tumblr