A nap híre (2014.06.26) - Fogyasztóvédelemről a nyíregyházi Kölcsey Televízió „Látószög” című műsorában

2014. június 16-án a nyíregyházi Kölcsey Televízió „Látószög” című műsorában stúdióbeszélgetésen vett részt dr. Bakó Zsolt, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségének vezetője. A beszélgetés témája a nyári idegenforgalmi főszezonhoz kapcsolódó fogyasztóvédelmi ellenőrzés volt. A felügyelőségvezető elmondta, hogy elsősorban az idegenforgalmilag frekventált helyeken – például vízpartokon, strandokon, városközpontokban, vásárhelyeken – működő vendéglátó-ipari egységek, éjszakai szórakozóhelyek, illetve fesztiválokra és más, nagy tömegeket, köztük külföldieket is vonzó rendezvényekre kitelepült egységek, valamint a taxi-szolgáltatás ellenőrzésére lehet számítani. 

Hangsúlyozta, hogy a nyári vakáció idején mind a középiskolások körében kedvelt szórakozóhelyeken, mind a kereskedelmi egységekben fokozottan ellenőrzi a hatóság a fiatalkorúak védelmét szolgáló jogszabályoknak való megfelelést is – például a tizennyolc év alatti személyek szeszes itallal történő kiszolgálását – mely fiatalkorú próbavásárlók közreműködésével zajlik.

Kiemelte, hogy a vizsgálatok során cél a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytató vállalkozások kiszűrése, a vállalkozások „rászorítása” a jogkövető magatartásra, melyhez a bírságolás csupán az egyik a rendelkezésre álló eszközök sorában.

Elmondta, hogy a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság 2011. márciusától bevezette a jogkövető vállalkozások pozitív listáját, mely azon vállalkozások jegyzéke, akik esetében három országos vizsgálati program során sem talált semmilyen rendellenességet a hatóság, a megelőző egy évben pedig nem alkalmaztak velük szemben szankciót, illetve nem volt megalapozott panasz ellenük.

Végezetül szerkesztői kérdésre – „Milyen módon tudja segíteni a fogyasztóvédelem a külföldre utazó magyar turistákat?” – válaszolva dr. Bakó Zsolt elmondta, hogy a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság keretei között működő Európai Fogyasztói Központ kiadványai, mint például a légi járatok törlése esetében az utasokat megillető jogokról szóló tájékoztató füzet és más – az NFH által például az utazás-szervező cégekről készített tájékoztató anyagok – éppen ezt a célt szolgálják.

Címkék: 
Share on Tumblr