A nap híre (2014.06.23) - A jogszerű és fogyasztóbarát webáruház - kiemelt érdeklődés az Európai Fogyasztói Központ szakmai előadásain

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szervezetében működő Európai Fogyasztói Központ (EFK) 2014. június 3-án az Enterprise Europe Network Dél-alföldi irodájával, valamint a Bács-Kiskun és Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamarákkal együttműködésben Kecskeméten és Szegeden szakmai előadásokat tartott vállalkozások részére az elektronikus kereskedelem fogyasztóvédelmi kérdéseiről.

A rendezvényeken dr. Kriesch Attila, az EFK igazgatója „E-kereskedelem és fogyasztóvédelem - a jogszerű és fogyasztóbarát e-shop, gyakorlati kérdések és válaszok a vállalkozások részére, különösen tekintettel az új magyar szabályozásra” című előadása során az internetes kereskedelemben érintett vállalkozások képviselői az elektronikus kereskedelem sarkalatos kérdéseit, valamint a jogszerű és fogyasztóbarát webshopok működtetésével kapcsolatos gyakorlati tudnivalókat ismerhették meg. 

 Emellett az előadásokon a június 13-án hatályba lépő új európai és magyar szabályozás (a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet) legfontosabb újdonságai, változásai is kiemelt hangsúlyt kaptak, ezzel is segítve a vállalkozások jövőbeli jogkövető magatartását.

Az előadásokat követően konzultációra került sor, melynek során a résztvevő vállalkozások képviselői megoszthatták egymással tapasztalataikat, és kérdéseket tehettek fel az előadó részére.

A visszajelzések alapján a tartalmas előadásokat, továbbá a személyes konzultáció lehetőségét a vállalkozások hasznosnak értékelték. Összegzésként megállapítható, hogy egy-egy ilyen rendezvény nagyban hozzájárul a vállalkozások ismereteinek bővítéséhez és ezáltal a fogyasztói jogvédelem erősítéséhez, továbbá hosszabb távon a fogyasztói panaszok, jogviták számának csökkenéséhez is.

Share on Tumblr