Apró elem, nagy veszély: az OECD globális kampánya – A gombelemek veszélyeire történő figyelemfelhívás az International Awareness Week alkalmából

Az utóbbi hónapokban sajnálatos módon többször is jelentettek Franciaországból, Lettországból és az Egyesült Királyságból olyan halálos kimenetelű eseteket, melyek gyermekekkel történtek meg, ugyanazon aprócska tárgy, a gombelem miatt.

A fogyasztók többsége nem is tudja, hogy milyen károkat képes okozni egy gombelem, ha pl. egy kisgyermek lenyeli azt. A fogyasztói tudatosság növelése érdekében az Európai Bizottság csatlakozott az OECD 2014. június 14-20. között megrendezésre kerülő tudatosságnövelő nemzetközi kampányához, mely a gombelemek veszélyeire hívja fel a figyelmet (a kampány a Twitteren is figyelemmel követhető: #worldbatterysafety).

A kampány fő üzenete, hogy a fogyasztóknak/szülőknek, valamint a vállalkozásoknak gondoskodniuk kell arról, hogy a gombelemek ne kerülhessenek a gyermekek kezébe.

Amit a gombelemekről tudni kell

  • A gombelemek érme nagyságú elemek, melyek számos, a háztartásban használt termékben (például játékokban, számológépekben, autók ajtajának kinyitására és bezárására használt távirányítókban, TV távirányítókban, hallókészülékekben, fürdőszobai- és konyhai mérlegekben, olvasólámpákban, lángmentes gyertyákban, valamint beszélő- és zenélő könyvekben és képeslapokban) megtalálhatók.

  • Ezen eszközök többségén az elemtartó könnyen nyitható, s az emberek többsége még csak nem is tud a vonatkozó biztonsági előírásokról.

Kockázatok

  • A gombelem lenyelése jelentős és maradandó sérüléseket vagy halált okozhat.

  • A gombelem megakadhat az ember (főként a gyermek) torkán, a nyállal érintkezve azonnal elektromos áram keletkezik, mely olyan kémiai reakciót indít be, mely mindössze két órán belül is súlyos égési sérüléseket tud okozni a nyelőcsövön keresztül.

  • Az égési sérülés mértéke még akkor is súlyosbodhat, amikor a gombelemet már eltávolították. A sérülés kezelése etető- és légzőcsövek használatával, valamint műtétek sokaságával járhat.

Hasznos tippek a szülők és a gyermekre vigyázók számára a sérülések elkerülése érdekében:

  • A gombelemeket olyan helyen kell tartani, ahol a gyermek azt nem láthatja, és nem érheti el.

  • Vegye figyelembe a hétköznapi használati tárgyakon található feliratokat és címkéket, melyek a gombelemek veszélyeire figyelmeztetnek.

  • Ellenőrizze le, hogy a gombelemmel működő készüléket vagy terméket úgy tervezték-e, hogy az elemtartó kinyitása gyermekbiztos legyen.

  • Rendszeresen ellenőrizze a gombelemmel működő készülékeket és győződjön meg arról, hogy az elemtartó biztonságos.

  • Az elhasznált gombelemeket azonnal dobja ki az erre kijelölt szelektív gyűjtőbe. A lemerült elem is veszélyes lehet.

  • Amennyiben felmerül a gyanú, hogy a gyermek gombelemet nyelt le, a gyermeket azonnal be kell vinni a kórházba a sürgősségi osztályra. Ilyenkor sem ételt, sem italt nem szabad adni a gyermeknek és hánytatni is tilos.

  • Másoknak is mondja el, hogy a gombelemek milyen veszélyeket rejtenek magukban és arról is tájékoztassa őket, hogy miként lehet a gyermekeket távol tartani ettől a még mindig nagymértékben alábecsült kockázattól.

forrás: http://europa.eu/rapid/press-release_IP-14-677_en.htm
http://www.oecd.org/science/button-battery-safety-awareness-week.htm

Címkék: 
Share on Tumblr