A légi utasok jogainak hatékonyabb érvényesítését biztosító tagállami intézkedéseket szorgalmaz a Bizottság jelentése

Az Európai Bizottság közzétette jelentését az európai légi közlekedési ágazatban tapasztalt panaszkezelési és utasjogi tapasztalatokról a 2010–2012 közötti időszakban. A jelentés szerint a kivételesnek számító 2010-es év (az izlandi vulkánkitörés és a rendkívüli hóhelyzetek éve) óta a nemzeti hatóságokhoz benyújtott kártalanítási vagy segítségnyújtási panaszbeadványok száma visszaesett a korábbi szintre.

A légitársaságokra mindössze az esetek 1%-ában kellett szankciókat kiszabni, a panaszok döntő többségét sikerült anélkül orvosolni, hogy büntetőintézkedésekkel kellett volna nyomatékosítani a jogérvényesítést. A fogyatékossággal élő és csökkent mozgásképességű személyek részéről a légi közlekedésben tapasztalt problémák miatt beérkezett panaszok általában igen ritkák voltak, és egy esetben sem kellett szankciót kiszabni légitársaságra.

Az Európai Bizottság közlekedésért felelős alelnöke, Siim Kallas a következőképpen nyilatkozott: „Büszke vagyok mindarra, amit Európa az utasjogok területén az elmúlt öt évben megvalósított. Azonban a jogok csak akkor érnek valamit, ha ténylegesen érvényre jutnak. A Bizottság a jövőben is éberen ügyel arra, hogy az utasok maradéktalanul tisztában legyenek jogaikkal, és tudják, hogy szükség esetén hogyan tehetnek panaszt. A légi utasok jogainak jelenlegi felülvizsgálata is elsősorban e jogok hatékonyabb alkalmazását és érvényesülését célozza.”

A jelentés alapjául szolgáló statisztikák 28 tagállam, valamint Izland, Norvégia és Svájc nemzeti végrehajtási szerveinek adatait dolgozzák fel. A jelentés főbb megállapításai a következők:

A nemzeti végrehajtási szervekhez a visszautasított beszállás és légijáratok törlése vagy hosszú késése esetén az utasoknak nyújtandó kártalanítás és segítség közös szabályainak megállapításáról szóló rendelet (261/2004/EK rendelet) alapján 2010-ben 91 726, 2011-ben 52 675, 2012-ben pedig 56 478 panasz érkezett be.

A jelentés által vizsgált időszakban a nemzeti végrehajtási szervek ritkán szabtak ki szankciókat a szabályszegő légitársaságokra. Ilyen intézkedésekre az eseteknek alig több mint 1%-ában került sor. Mindez azt mutatja, hogy a hatóságok továbbra is csak a legvégső esetben folyamodnak büntetőintézkedésekhez, miután minden egyéb orvoslati lehetőséget kimerítettek.

Ugyanakkor javult a nemzeti végrehajtási szervek által a szabályszegő légitársaságokra kiszabott szankciók betartatásának és alkalmazásának hatékonysága. Vagyis ritka előfordulása mellett a kiszabott szankció immár nem marad puszta írott szó.

A nemzeti végrehajtási szervekhez a légi járműveken utazó fogyatékkal élő, illetve csökkent mozgásképességű személyek jogairól szóló rendelet (1107/2006/EK rendelet) alapján 2010-ben 128, 2011-ben 111 panasz érkezett be. A panaszok száma 2012-ben 275-re emelkedett, de az ugrás puszta statisztikai hatásból adódik – az említett évtől az Egyesült Királyság adatai is bekerültek a statisztikákba, vagyis a változás nem tükröz valós trendet. A légitársaságokra ebben az időszakban nem kellett szankciókat kiszabni.

A jelentés megtekintéséhez kattintson ide.

Háttér-információk

A feldolgozott adatok kiindulási pontját a légi utasok jogaira vonatkozó rendelet adja: a visszautasított beszállás és légijáratok törlése vagy hosszú késése esetén az utasoknak nyújtandó kártalanítás és segítség közös szabályainak megállapításáról szóló261/2004/EK rendelet és a légi járműveken utazó fogyatékkal élő, illetve csökkent mozgásképességű személyek jogairól szóló 1107/2006/EK rendelet.

A Bizottság eltökélten törekedik arra, hogy a polgárok ténylegesen érvényesíteni tudják jogaikat a légi közlekedési szolgáltatások igénybe vételekor. Egyúttal elkötelezetten kiáll a légitársaságokat az EU-n belül megillető egyenlő versenyfeltételek mellett, aminek érdekében többek között a tagállami hatóságok által kiszabott szankciók nyilvánosságra hozatalát szorgalmazza. A statisztikák közzétételére azért is volt szükség, mert számos szereplő (köztük az EP, a tagállamok és maga a légi közlekedési iparág) sürgetett megbízható adatokat a panaszkezeléssel és a jogérvényesítéssel kapcsolatos tagállami kötelezettségek végrehajtásáról.

A következő lépések

2013. március 13-án a Bizottság új intézkedéscsomagot terjesztett elő, amely bővítené a repülőtereken várakozásra kényszerülő légi utasok tájékoztatáshoz és ellátáshoz, illetve ahhoz való jogát, hogy más útvonalon minél hamarabb eljuthassanak célállomásukra, ezenkívül a csomag hatékonyabb panaszkezelési és végrehajtási intézkedéseket vezetne be.

A javaslatot jelenleg az Európai Parlament és a Tanács tárgyalja.

forrás: http://europa.eu/ .

Share on Tumblr