A nap híre (2014.05.12) - Mire érdemes figyelni internetes utazásfoglalásnál ?

Egy Európai Uniós felmérés szerint tavaly a repülőjegyeket és szállodafoglalást kínáló weboldalak többsége nem tartotta tiszteletben a vonatkozó fogyasztóvédelmi előírásokat. Tavaly a repülőjegyeket és szállodafoglalást kínáló weboldalak többsége – 552 ellenőrzött honlapból 382 – járt el szabálytalanul. A honlapokat a tagállamok hatóságai összehangoltan ellenőrizték az Európai Bizottsággal közösen, a szabályszegők elleni fellépést követően pedig már a cégek 62 százaléka betartja az uniós előírásokat. A maradék 38 százalék további fellépésre számíthat, derült ki az Európai Bizottság közleményéből.

Dr. Fülöp Zsuzsanna, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szóvivője a Kossuth Rádió Napközben című műsorában elmondta: a nemzeti jogszabályok az egységes uniós irányelveket veszik át a fogyasztóvédelmi előírások tekintetében. Ennek megfelelően minden évben ugyanabban az időpontban valamennyi uniós tagországban átvilágítanak egy adott területet. Ezúttal az utazási irodákra és szállásfoglaló portálokra koncentráltak.

Hallgassa meg az MR1-Kossuth Rádió hanganyagáta témakörrel kapcsolatban! (17 perc)

forrás: www.hirado.hu

Magyarországon a Fogyasztóvédelmi Hatóság ennek keretében nyolc, a magyar fogyasztók körében legkedveltebb honlapot ellenőrzött. Súlyos hibákat nem találtak, de három esetben hiányosságokat állapítottak meg: az általános szerződési feltételeket nem lehetett lementeni, illetve egy esetben nem szerepelt a honlapon a panaszkezelés módja. A hatóság a honlapok üzemeltetőit felszólította a hiányosságok pótlására, s azok ennek eleget is tettek, tájékoztatott a hatóság szóvivője.

Dr. Fülöp Zsuzsanna arra is felhívta a figyelmet, hogy az interneten történő foglalás mindig kicsit több odafigyelést igényel. Nagyon sokszor előfordul, hogy az adott termékre vagy szolgáltatásra vonatkozó általános szerződési feltételeket a fogyasztók nem olvassák el, csak kipipálják, hogy elfogadták azokat.

Az árakkal kapcsolatban is lehetnek meglepetések. Magyarországon nincs arra vonatkozó rendelkezés, vagy jogszabály, hogy az utazási irodáknak az utazás teljes árát meg kellene adniuk, az utazási csomag áráról kell tájékoztatást adniuk, az egyéb járulékos költségekről azonban nem, mondta Dr. Fülöp Zsuzsanna, de hozzátette: az utazási szerződésben már a teljes összegnek kell szerepelnie.

Az utazási irodákkal szembeni panaszok között nagyobb számban vannak azok, amelyek a szolgáltatásokat kifogásolják, vagy a szálláshelyre, az utazás körülményeire vonatkozó állításokkal kapcsolatosak, és lényegesen kevesebb az árakkal kapcsolatos reklamáció, számolt be a szóvivő.

Dr. Fülöp Zsuzsanna arra is felhívta a figyelmet, hogy a feltűnően kedvező, nagyon alacsony árú ajánlatoktól érdemes tartózkodni, vagy legalábbis nagyon körültekintően megnézni, hogy ki szolgáltatja az utat. Előfordulhat ugyanis, hogy olyan utazásszervezőről van szó, akinek nincsen erre engedélye.

A szakember azt javasolta: mindig a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által nyilvántartásba vett utazási irodát válasszunk. Nekik ugyanis kötelezően biztosítékot kell letenniük, hogy kártalanítani tudják az utasokat, ha valamilyen oknál fogva csőd-közeli helyzetbe kerülnének.

Az egyik nyíregyházi utazási iroda tulajdonosa szintén arra inti a nyaralni készülőket, hogy utazás előtt – különösen, ha az interneten foglalnak –, minden apró részletre kérdezzenek rá: milyen szolgáltatásokat tartalmaz a csomag, amelyet meg kívánnak vásárolni, valamint, hogy teljes körűek-e az árak, vagy lehet-e még számítani járulékos költségekre. Ezeket ugyanis az interneten nem minden esetben tüntetik fel.

A szakember úgy véli, ezt úgy lehet kivédeni, hogy az aláírt utazási szerződéshez és annak betartásához ragaszkodik az utas. A vonatkozó rendelkezések szerint az utazási szerződésben foglaltakat egy bizonyos időszakon belül nyolc százalékig emelheti az iroda –az internetes szállásfoglaló vagy utazási weboldalak azonban kihasználják, hogy az utasok ezzel általában nincsenek tisztában. A legkülönfélébb indokokkal szednek be újabb és újabb összegeket, mint például a kerozinpótlék, a reptéri illeték változása a forint árfolyamkülönbség miatt, sorolta az eseteket az utazási iroda vezetője.

forrás: http://www.hirado.hu/ .

Share on Tumblr