Programajánló: Európa-nap 2014 az Európai Fogyasztói Központ részvételével

P  R  O  G  R  A  M  A  J  Á  N  L  Ó

2014-ben május 11-én kerül megrendezésre az Európa-nap eseménysorozata. Ezen a napon az európai békét és egységet ünnepeljük. Az Európa-napot annak emlékére rendezik meg minden évben, hogy 1950. május 9-én tették közzé a „Schumann nyilatkozatot”, amely az Európai Unió alapját teremtette meg.

A rendezvényen a korábbi évekhez hasonlóan a határon átnyúló fogyasztóvédelemben fontos szerepet betöltő, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szervezetében működő Európai Fogyasztói Központ (EFK) is külön standdal képviselteti magát. Az EFK információs sátránál az érdeklődők megtalálhatják a központ hasznos fogyasztóvédelmi tudnivalókat tartalmazó tájékoztató kiadványait, továbbá lehetőségük lesz a nagysikerű fogyasztóvédelmi totó kitöltésére. Azoknak pedig, akiknek fogyasztóvédelmi kérdése van, vagy, ha egyszerűen csak tájékozódni szeretnének fogyasztói jogaikról, a helyszínen levő szakemberek készséggel válaszolnak majd. >

A rendezvénysorozat keretében Magyarországon 19 településen számos programmal várják az állampolgárokat. Budapesten egész napos fesztivált rendeznek a belvárosban, az Erzsébet téren. A legkisebbeknek szóló kreatív játszóház és koncertek mellett a nagyszínpadon hazai és külföldi előadók szórakoztatják a közönséget. A sportosabb kedvűek benevezhetnek a Duna-parton szervezett 10 km-es futóversenyre is.

A központi helyszínen, az Erzsébet téren felállított információs sátrak várják a látogatókat, ahol sok mindent megtudhatnak majd az Európai Unió adta lehetőségekről, például az európai polgárok jogairól, az uniós munkavállalásról és tanulásról, továbbá az idei európai parlamenti választásokról is.

Szeretettel várjuk tehát az Európai Fogyasztói Központ sátránál május 11-én 10 és 18 óra között a budapesti belvárosban, az Erzsébet téren!

További részletes program és információ:

http://ec.europa.eu/magyarorszag/news/agenda/20140422_europanap_2014_hu.htm

Share on Tumblr