A Csabai Kolbászfesztiválon jártunk

Idén 17. alkalommal rendezték meg a Csabai Kolbászfesztivált, amely ezúttal felülmúlta a várakozásokat, hiszen több mint százezren látogattak el a rendezvényre és a kolbászkészítésben tavalyinál is több csapat vett részt. Az első fesztivál megnyitójára 1997. októberében került sor, azonnal igazi népünnepéllyé vált, magáénak érezte az egész város.  Jó volt a fogadtatása szakmai körökben is, a turizmus érzékelte, hogy ebből idegenforgalmi attrakció lehet, a húsos szakma pedig azt tartotta fontosnak, hogy egy tradicionális magyar termék kapott hatékony marketinglehetőséget. Azóta minden évben sor kerül a rendezvény lebonyolítására, évről-évre egyre nagyobb népszerűségnek örvend.

A Békés Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége a fesztivál három napján tanácsadással várta az idelátogatókat, a szombati napon a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Hatósági- és Jogi Főosztály munkatársai is várták az érdeklődőket. A rendezvény ideje alatt mind a fogyasztókat, mind a vállalkozókat egyaránt hasznos tanácsokkal, információval segítették a szakemberek. 

 

Értesüléseink szerint ebben az évben a korábbinál jóval több kiállító és vendég jött Erdélyből, Felvidékről, Kárpátaljáról, a Vajdaságból és Lengyelországból, valamint a kolbászkészítő versenyen Thaiföldről, Afrikából és Ausztráliából érkezett csapatok is részt vettek. Számos közéleti személyiség is részt vett a kolbászgyúró versenyen, Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter például Vantara Gyulával, Békéscsaba polgármesterével közösen készítette el a hungarikummá nyilvánított csabai kolbászt.

 

A rendezvény második napján, 2013. október 25-én a Békés Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatósága által szervezett Élelmiszerbiztonsági Konferencia keretén belül más szakigazgatási szerv előadói mellett Zsótérné Molnár Gabriella - a Békés Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségének munkatársa -, Élelmiszerek a fogyasztóvédelem tükrében címmel tartott előadást az érdeklődőknek.

Share on Tumblr