Bővült a pozitív lista Veszprém megyei vállalkozásokkal

Ünnepélyes keretek között kerültek átadásra a legújabb, az NFH által vezetett jogkövető vállalkozások pozitív listájára felkerült vállalkozás részére a tanúsító oklevelek Veszprém megyében. Dr. Kovács Zoltán kormánymegbízott és Roxer Egon, a Veszprém Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségének vezetője tizennyolc vállalkozás képviselőjének adta át az oklevelet arról, hogy felkerültek a fogyasztóvédelmi pozitív listára, melyen országosan kétezernél több, Veszprém megyéből százhárom vállalkozás kapott helyet.  

A kormánymegbízott visszatekintett a nyári idegenforgalmi szezoni ellenőrzésekre. Idén is figyeltek az akció során az árfeltüntetésre, az ezzel kapcsolatos tájékoztatásra, azaz az egységárakra, a fogyasztók megkárosításának elkerülésére, a szavatosságra. Külön vizsgálták a személyszállító vállalkozásokat és a mutatványosokat. Idén is sok mutatványossal volt gond, előfordult, hogy nem rendelkeztek azokkal a dokumentumokkal, melyek igazolják, hogy elvégezték az eszközeiken az esedékes vizsgálatokat és ezek szerint elvárható a szerkezetek balesetmentes működtetése.

A nyári ellenőrzések során hetvenhat százalékban tártak fel hiányosságokat a fogyasztóvédelmi szakemberek. A fogyasztóvédelmi hatóság munkatársainak nem a büntetés az elsődleges céljuk, hanem a szabályszerű működtetés elérése. A többségében figyelmeztetések mellett azonban huszonkét esetben szükség volt pénzbüntetés kiszabására is. 

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) 2011 márciusában vezette be a vállalkozások pozitív listáját. Az NFH honlapján megtalálható azoknak a vállalkozásoknak a névsora, amelyeknél az NFH országos ellenőrzései közül, egy kiemelt vizsgálati téma során, semmilyen rendellenességet nem talált a hatóság, a megelőző egy évben pedig nem alkalmaztak velük szemben szankciót, illetve nem volt megalapozott panasz ellenük.

A NFH által az elmúlt években végzett ellenőrzések eredményeinek kommunikációja jellemzően a jogsértések arányairól, azok súlyáról, a jellemző visszásságokról szólt, jóllehet, vannak olyan vállalkozások, amelyekről az ellenőrzés során kiderült, hogy minden jogszabályi előírásnak megfelelnek. A hatóság a vonatkozó törvényi előírások alapján az összes jogsértést megállapító jogerős határozatát közzétette, míg a jogszabályoknak megfelelően működő vállalkozásokról korábban nem készített összesítést, pedig ezek megismertetése is segíti a fogyasztókat döntéseik megalapozásában.

A hatóság munkatársai ellenőrzéseik során jegyzőkönyvet vesznek fel, amelyben rögzítik a tapasztaltakat. Ennek alapján határozatot hoznak azokkal a vállalkozásokkal kapcsolatban, melyeknél az ellenőrzés nem tárt fel szabálytalanságot. Az ilyen elismerés olyan ellenőrzések után kapható, melyek során a hatóság nem csupán egy termék megfelelőségét ellenőrzi, hanem a vizsgálat szélesebb körben, a fogyasztói érdekeket érintő témában zajlik.

A vizsgálat része az árfeltüntetés és árfelszámítás átfogó ellenőrzése, a szavatossággal és jótállással kapcsolatos fogyasztói kifogások és a vásárlók könyvébe tett bejegyzések intézésének ellenőrzése, valamint az idegenforgalmilag frekventált helyeken működő vendéglátóegységek és a személyszállító szolgáltatás ellenőrzése.

Azok a vállalkozások, amelyek nem esnek bele a három átfogó éves ellenőrzés valamelyikébe, kérhetik a megyei kormányhivatal fogyasztóvédelmi felügyelőségétől a vizsgálatot. Ha ennek során mindent rendben találnak a szakemberek, akkor felkerülnek a pozitív listára. Amennyiben a hatóság azt állapítja meg, hogy az adott vállalkozás a rendelkezéseknek maradéktalanul eleget tett, az erről szóló dokumentumot megküldi az NFH központjának. A központ pedig kiadja az üzletben kifüggeszthető igazolást a vállalkozásnak.

Az igazolást elnyerő vállalkozásnak vállalnia kell az esetleges utóellenőrzést. Amikor az újbóli ellenőrzés során a hatóság jogsértést tár fel, az üzletben kifüggesztett dokumentumot haladéktalanul el kell távolítani, és a hatóság honlapjáról is törlik a vállalkozást.

forrásanyag: http://veol.hu/ .

Share on Tumblr