A nap híre (2013.10.09) - Bács-Kiskunban rend van a rezsicsökkentés körül

A kormány rezsicsökkentési programjával összefüggő, a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatalt és a Fogyasztóvédelmi Felügyelőséget érintő feladatokról, illetve az eddigi tapasztalatokról tartottak múlt szerdán sajtótájékoztatót. Egyebek mellett elhangzott, hogy Bács-Kiskun megyében valamennyi közüzemi szolgáltató eleget tett rezsicsökkentési, illetve azzal kapcsolatos tájékoztatási kötelezettségének.

Tekintse meg a sajtótájékoztató felvételét!

forrás: Kecskeméti tv

Dr. Kerényi János kormánymegbízott emlékeztette a jelenlevőket arra, hogy 2013. január 1-jétől a villamos energia, a földgáz és távhő díja mérséklődőt 10 %-kal, július 1-jétől pedig csökkent a víziközmű szolgáltatás, a szemétszállítás, a kéményseprés és a palackos gáz ára is. Novemberben a villany, a vezetékes gáz és a távhőszolgáltatás területén további több mint tizenegy százalékos rezsicsökkentés következik.

A sajtótájékoztatón dr. Horváth Zsuzsanna, a megyei kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségének vezetője arról számolt be, hogy a megyében valamennyi közüzemi szolgáltató eleget tett rezsicsökkentési kötelezettségének. Emellett megfelelően tájékoztatták a fogyasztókat arról is, hogy milyen összegeket takarítottak meg. A fogyasztók azonban sok esetben nem tudták értelmezni a számlát, ezért a felügyelőséghez fordultak segítségért.

„Mi ilyenkor mindig rövid határidőn belül egy hosszabb tájékoztatást adtunk, és próbáltuk megértetni a fogyasztókkal a számla tartalmát. Úgy érzem, hogy ez a munkánk eredményes is volt, tekintettel arra, hogy ezt követően egyetlen esetben sem kezdeményeztek eljárást a közüzemi szolgáltatóval szemben” – nyilatkozta a felügyelőségvezető.

Dr. Horváth Zsuzsanna hozzátette azt is, hogy továbbra is várják a fogyasztók észrevételeit. Kijelentette, hogy a rezsicsökkentés megvalósulása érdekében alapvető fontosságú a szigorú és következetes hatósági fellépés, melynek eredményeképpen a kormányzati szándék szerint a fogyasztók széles köre érzékelheti ezen intézkedések előnyeit.

Forrásanyag: http://kecskemetitv.hu/ .

Share on Tumblr