A nap híre (2013.10.07) - Éveken át rosszul számlázott az energiaszolgáltató

Egy pusztamonostori fogyasztó fordult a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségéhez, miután több mint kétmilliós villanyszámlát kapott. Ezt az összeget a szolgáltató később 750.000 Ft-ra módosította. A fogyasztó természetesen nem hagyta annyiban a dolgot, az első megdöbbenése után a fogyasztóvédelemhez fordult.

Az eset kivizsgálása során kiderült, hogy ezt a hatalmas összeget a mérőóra öt éven át tartó hibás leolvasása okozta. Erre is csak a mérőóra cseréje során derült fény. A fogyasztó így önhibáján kívül öt éven keresztül hibás adatok alapján fizetett kevesebbet, mint a tényleges fogyasztása volt. Így keletkezhetett ez a sokak számára szinte már megfizethetetlen tartozás.

Erre a szolgáltató figyelmetlensége miatt kerülhetett sor, mivel az éves leolvasások során a leolvasó, a mérőóra utolsó karakterét tévesen, tizedes számként vette figyelembe.

A bíróság a fogyasztónak és a Fogyasztóvédelmi Felügyelősének adott igazat, mivel a szolgáltató éveken át nem valós tartalmú számlát állított ki és ezzel a fogyasztót igen nehéz pénzügyi helyzetbe hozta.

Az ilyen és ehhez hasonló esetek elkerülése érdekében tanácsos a mérőórán és a számlán található mérőállást, fogyasztást időnként összevetni, ellenőrizni.

Share on Tumblr