A nap híre (2013.10.03) - Rezsicsökkentés: a közszolgáltatók megfelelően tájékoztatnak Győr-Moson-Sopron megyében

Győr-Moson-Sopron megyében a közszolgáltatók eleget tettek a rezsicsökkentéssel kapcsolatos tájékoztatási kötelezettségüknek. Számláikon megfelelően feltüntetik, mennyit takarítanak meg ezzel a háztartások. A fogyasztóvédelmi hatóság ellenőrzései során e téren nem talált hibát és a felügyelőségnél csak alig érdeklődött néhány lakossági fogyasztó ezzel kapcsolatosan. Sajtótájékoztató keretében beszélt arról Széles Sándor kormánymegbízott, hogy a rezsidíjak alakulásának, a lakosságra gyakorolt terhének a vizsgálatakor a kormány azt tapasztalta: kimagaslóan magasak a közszolgáltatások díjai a keresetekhez képest hazánkban az Európai Unión belül. A magas díjak csökkentésével azt is el akarták érni, hogy a fizetési hátralék csökkenjen, s a rezsicsökkentés első lépésének bevezetése óta Széles Sándor tájékoztatása szerint már harminc százalékkal csökkent is.

Arról is beszélt, hogy november elsejétől újabb tíz százalékos rezsicsökkentést ír elő a kormány, s ez az eredetihez, az első csökkentés előtti árszinthez képest már húsz százalékos csökkenést jelent a lakosságnak.

A sajtótájékoztatón elhangzott az is, hogy a rezsicsökkentésre vonatkozó jogszabály a közszolgáltatóknak tájékoztatási kötelezettséget is előír. A számlákon fel kell tüntetniük, egyértelműen, írásban, mennyivel kevesebb pénzt fizet így egy-egy lakossági fogyasztó, s azt is külön színes sávban, mezőben kellett feltüntetni, hogy a rezsicsökkentés kezdete óta mennyit takarított meg a fogyasztó. A tájékoztatási kötelezettség betartását a fogyasztóvédelmi hatóság ellenőrzi.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőség vezetője, dr. Bedecs Valéria a sajtótájékoztatón elmondta, hogy január elsejétől a távhő, a földgáz és az áram díja, nyártól a víziközmű-szolgáltatás, a hulladékszállítás, a PB-gáz és a szippantott szennyvízzel kapcsolatos szolgáltatás díja is tíz százalékkal csökkent.

Tájékoztatása szerint a megyében négy távhőszolgáltatót ellenőriztek, jogsértést sehol nem tapasztaltak, kötbért nem kellett kiszabniuk. Sőt, az energiaszolgáltatók együttműködtek a fogyasztóvédelmi felügyelőkkel és segítséget kértek ahhoz, hogy helyes gyakorlatot alakítsanak ki, megfelelően alakítsák ki számláik tartalmát.

Dr. Bedecs Valéria azt is elmondta, hogy a hozzájuk érkező lakossági kérelmeknek csak elenyésző része vonatkozik a rezsicsökkentésre, alig fordulnak hozzájuk fogyasztók emiatt kérdésekkel. Felhívta arra a figyelmet, hogy aki úgy véli, a szolgáltató nem érvényesíti a rezsicsökkentést a neki kiküldött számlán, annak először a szolgáltatónak kell jeleznie azt. Ha nem kap választ, vagy nem ért egyet azzal, akkor fordulhat a hatósághoz.

További hasznos információkat olvashatnak a rezsicsökkentés témakörében a fogyasztóvédelmi hatóság honlapján, sőt lehetőség van a rezsicsökkentés témakörében megjelenő hírek vonatkozásában a hatóság speciális hírlevelére feliratkozni.

forrásanyag: http://www.kisalfold.hu .

Share on Tumblr