A nap híre (2013.10.01) - Elindult az NFH új, önálló fejlesztésű interaktív kezdeményezése, az „Okosotthon” honlap!

A mai napon elindult a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) legújabb fejlesztése az „Okosotthon” honlap. A hatóság a mai kornak megfelelő csatorna, az internet segítségével a www.nfhokosotthon.hu weboldalon szeretne szerepet vállalni a környezettudatos fogyasztóvá válásában. A kezdeményezés célja játékos formában felhívni a figyelmet a háztartásokban keletkező költségek csökkentésének lehetőségére, melyhez hozzájárul a törvényileg biztosított rezsicsökkentés mértéke is.

Magyarország IV. középtávú fogyasztóvédelmi politikájának megvalósítására irányuló, 2014-ig szóló feladatterv végrehajtásához szükséges kormányzati intézkedésekről szóló 1011/2012. (I. 23.) Korm. határozat kiemelten említi, hogy a tudatos fogyasztóvá válás elősegítése kiemelt feladat.

A fogyasztóvédelmi hatóság eddig is kiemelt feladatként kezelte a fiatalkorúak, gyermekkorúak tudatos fogyasztóvá válását, ennek érdekében előadásokkal, laboratóriumi nyílt napokkal, fogyasztóvédelmi vetélkedőkkel és nem utolsó sorban az „Okoskosár” elnevezésű interaktív honlappal igyekezett elősegíteni a fogyasztóvédelmi ismeretek széleskörű terjesztését.

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság legújabb saját fejlesztésű kezdeményezésével az energiatakarékosságra, a háztartásokban keletkező költségek csökkentésére, környezetvédelmi szempontokra, biztonságos termékvásárlásra, tudatos fogyasztásra kívánja felhívni a figyelmet játékos formában.

Környezettudatos, és öntudatos fogyasztói magatartással elérhető az otthonok rezsiköltségének jelentős mértékű csökkentése, melynek révén az egész család hasznosulhat a játékból tanult ötletekből.

Az „Okosotthon” végére érve számszerűsíthető az elért rezsicsökkentés mértéke. A játékot szülők és gyermekek, kicsik és nagyok egyaránt játszhatják, remélve azt, hogy nem csupán a kisebb gyermekeknek, hanem a felnőtteknek is tudunk új lehetőségeket ajánlani a költségek realizálása érdekében.

Az „Okosotthon„ felépítése:

A honlap 2 modulból áll. Az első modulban a felnőttek tehetik próbára tudásukat. A játék során az „Otthon” helyiségein végighaladva kell megválaszolniuk a kvíz formában felugró kérdéseket úgy, hogy azzal a lehető legmagasabb megtakarítást érjék el. Minden kérdésnél több helyes válasz van, melyeknél a megtakarítás mértékében van eltérés. Így a játékos nem csak arra kap választ, hogy mely módon csökkenthető leginkább a háztartása kiadása, hanem a modul egyfajta tükörként is működik, hiszen az egyéni szokások költséghatékonyságát is mérhetővé teszi.

Ezen felül a játék olyan megoldásokat is kínál, melyekkel a környezet védelmét, az energiahatékonyságot célozhatjuk meg. A játékos minden megtalált lehetőségnél „Okostallért” gyűjt, majd a játék végén a kiértékeléskor az „Okosotthon”-ban elért kiadáscsökkentés mértékéről is tájékozódhat.

A gyermekek fogyasztóvédelmi ismereteinek bővítése nagy kihívás, így számukra leginkább csak játékos megközelítéssel van mód felhívni a figyelmet a legfontosabb tudnivalókra. Ennek megfelelően a második modul a legfiatalabb rétegek oktatását, játékos módon való tanítását célozta meg.

A második modul lényege, hogy a gyermekek bejárva az „Okosotthon” helyszíneit, megismerkedjenek azokkal a lehetőségekkel, amelyeket később a mindennapi életben alkalmazva ők is hozzájárulhatnak a család havi költségeinek csökkentéséhez.

Olyan megoldásokat kereshetnek és találhatnak meg a modul segítségével, melynek hatásai a költségmegtakarításon túl, a környezet védelmét és az energiatakarékosságot is fókuszba helyezik.

Ajánljuk a honlapot minden kedves érdeklődőnek, hiszen ki ne szeretné játszva csökkenteni kiadásait!

A honlap elérhetősége:

www. nfhokosotthon.hu

Share on Tumblr