Műalkotás vagy veszély? Írószerek gyermekeink kezében

Kora óvodás kortól a gyermekek kedvenc játékai közé tartozik a rajzolás, színezés, festés, amely tevékenységek az óvodai-, illetve iskolai szezonban különösen nagy szerepet kapnak. Az alkotások időnként igen elmélyülten, a ceruza, radír szopogatásával készülnek, ami akár veszélyt is rejthet magában, hiszen egy nem az előírásoknak megfelelően gyártott eszközből káros anyagok is juthatnak a szervezetükbe.

Reprodukciót károsító hatásuk miatt egészségre ártalmasak a PVC anyagú radírokban esetleg jelen lévő tiltott lágyítószerek, melyek szájon át vagy a bőrön keresztül felszívódhatnak és a gyermek szervezetébe kerülhetnek, valamint kockázatot jelenthet a krétákban, ceruzákban alkalmazott pigmentekben esetleg előforduló nehézfémtartalom is, hiszen jól ismertek ezek különböző egészségkárosító (rákkeltő, reprodukciót károsító, mutagén vagy „csak” allergizáló) hatásai.

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság a 2013. évben összesen 36-féle gyermekjátéknak minősülő írószer terméket vizsgált meg, melyek között előfordultak radírok, vízfestékek, aszfaltkréták és zsírkréták egyaránt. (Gyermekjátéknak minősülnek a nem művészi célra szánt színező és festő árucikkek, illetve az olyan radírok, melyek kialakításuk folytán – a használati értéken túl – játék szerepet is betölthetnek.)

A termékeken elvégzett 400 db laboratóriumi vizsgálat eredményei alapján megállapítható, hogy az írószerek – egyetlen termék kivételével – megfeleltek a követelményeknek, hiszen bennük a nehézfémtartalom, illetve lágyítószer tartalom a jogszabályokban előírt felső határértéket nem lépte túl. Tiltott lágyítószert tartalmazott viszont egy radír kiegészítő játékeleme, amely a reprotoxikus anyagot a felső határérték több, mint 100-szoros mennyiségében tartalmazta. A termék forgalomból való kivonása, illetve visszahívása haladéktalanul megtörtént.

Egyéb tekintetben a fogyasztóvédelmi hatóság már vizsgált írószer termékeket a korábbi években, akkor a véletlenszerűen megvizsgált radírok több mint 50%-a tartalmazott tiltott lágyítószert. Ehhez képest az idei vizsgálatok eredménye mindenképp pozitívnak értékelhető, és szükségszerűen a hatóság munkájának eredményességét tükrözi.

· Az NFH által letiltott veszélyes termékek az alábbi linken érhetőek el:

http://www.nfh.hu/magyar/hasznos/termekbiztonsag/veszelyes_1

· A veszélyesnek vélt termékek közvetlenül bejelenthetőek itt:

http://www.nfh.hu/magyar/hasznos/termekbiztonsag/termbizt_bejelento

Share on Tumblr