„Mire figyel a hatóság?” programsorozat Heves megyében

A Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara által szervezett „Mire figyel a hatóság?” programsorozat keretében a fogyasztóvédelmi hatósági tevékenység aktualitásairól és tapasztalatairól esett szó a Heves Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségének vezetője részéről. Többek között a tavalyi év során bekövetkezett legjelentősebb fogyasztóvédelmi tárgyú változások bemutatására is sor került, érintve a Termékek piacfelügyeletéről szóló törvény hatályba lépését, a Fogyasztóvédelemről szóló törvény módosítását és az egyéb, elsősorban közszolgáltatási területen történt változásokat.

 

Az elhangzottak alapján az elmúlt évben Heves megyében a beadványok túlnyomó része a közszolgáltatási tevékenységre vonatkozott, ezek között is a villamosenergia-és földgázszolgáltatás, az elektronikus hírközlés volt jellemző témája a kérelmeknek. A közszolgáltatók körében a víziközmű szolgáltatás és a hulladékkezelés is nagyobb számban alkotta bejelentések tárgyát az előző évekhez képest.

A szavatossági és jótállási jogokról való tájékoztatás igénylése, valamint a jogérvényesítésben való segítségkérés klasszikus fogyasztóvédelmi témákként továbbra is magas számban jelentkeztek. Az egyéb kritikus területnek tekinthető, fogyasztói csoportokra, termékbemutatókra, fogyasztói megtévesztésekre irányuló bejelentések is gyakorivá váltak.

Tipikusnak tekinthető problémának számít a fogyasztói csoportokban való részvétel és az ezzel kapcsolatos megtévesztések is. A fogyasztók a konstrukciót nem ismerik, egyfajta hitellehetőséget látnak a szerződéskötésben.

A fiatalkorúak kiszolgálása ugyancsak magas kifogásolási arányt mutat: tavaly valamennyi esetben kiszolgálták a Felügyelőség fiatalkorú közreműködőjét alkohollal, dohánytermékkel, vagy akár mindkettővel.

Az idei évi hatósági vizsgálatok kiterjednek olyan általános területek ellenőrzésére, mint a gazdasági reklámtevékenység, a szavatossági-jótállási igényérvényesítés, az árfeltüntetés-árfelszámítás vizsgálata, vagy az idegenforgalmi szezon kereskedelmi tevékenységének ellenőrzése. E vizsgálatokkal általános tendenciák állapíthatók meg a jogkövető magatartás és a jogsértések terén. Rendkívül sokrétű ugyanakkor a hatóság piacfelügyeleti ellenőrzéseinek köre is, magában foglalva például a kisgyermek ruházati termékeket, villamossági termékeket, játékokat.

A rendezvényen részletesen bemutatásra kerültek a hatósági vizsgálati szempontok, valamint a felügyelőségvezető felhívta a figyelmet az árfeltüntetés körében a szabályos eladási-és egységár, valamint szolgáltatási díj feltüntetés jelentőségére gyakorlati példákon keresztül. Az augusztus óta feltüntetendő, kilogrammonkénti tojás egységár számítási szabályai ugyancsak kérdésként merültek fel.

A hatóság alternatív kezdeményezései szintén bemutatásra kerültek, ösztönözve a vállalkozásokat a jogkövető kereskedői magatartásra.

Share on Tumblr