Vannak szabálytalanságok, de a vállalkozások igyekeznek

Több szabálytalanságot is talált a Csongrád Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége a nyári ellenőrzés során. A napokban a megyei dinnyeárusokat ellenőrizték, többek közt a termékek minőségi jelölését és a számlaadási fegyelmet vizsgálták. Próbavásárlással kezdődött az ellenőrzés és az árus szabályos számlát állított ki. Az alkalmazott azonban nem tudta igazolni a termék származását. A mérleg sem felelt meg a követelményeknek.

 

forrás: Hírtv

„Az ellenőrzés során megállapítottuk, hogy a mérőeszköz nem hiteles, tehát joghatással való mérésre nem alkalmas” – mondta az egyik ellenőr. A kereskedő első és harmadosztályú magyar dinnyét kínált a vásárlóknak, noha harmadosztályú gyümölcsöt az Európai Unióban csak takarmányozásra lehet felhasználni.

„Gondolom, hogy a viszonylag szerény minőség miatt próbálták harmadosztályba sorolni, és hát a feltüntetett fogyasztói ár szintén arra utal, hogy nem egy magas minőségű dinnyéről van szó. Magyarországon talán Békés megyében termelnek a legnagyobb mennyiségben dinnyét, az ottani kollégák tájékoztatása szerint az időjárás miatt első osztályú áru csak július hónap közepétől várható, hogy magyar áruként megjelenjen” – közölte a Csongrád Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóságának vezetője, Hódi László.

A fogyasztóvédelmi felügyelőség a nyári szezonban kiemelten ellenőrzi a turisták által gyakran látogatott helyeket is. „Itt természetesen a nyári fesztiválok, egyéb más rendezvények fogyasztóvédelmi ellenőrzése kerül napirendre, de emellett végzünk taxivizsgálatokat is, illetve a fogyasztók egészségének, életének védelme érdekében a különböző mutatványos eszközök vizsgálata is folyamatos.” – tájékoztatott Petrik Sándor, a felügyelőség vezetője, aki elmondta azt is, hogy évről évre javul a helyzet, a vállalkozások igyekeznek betartani a jogszabályokat. 

forrás: http://mno.hu/ .

Share on Tumblr