A járási hivatal munkatársai is rendelkezésre állnak fogyasztóvédelmi kérdésekben

Hódmezővásárhelyre érkezett a Járási Fogyasztóvédelmi Napok rendezvénysorozat, melyet a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság kezdeményezett. A nap célja, hogy a járási hivatalok munkatársait felkészítsék a fogyasztóvédelmi jellegű kérdések megválaszolására – mondta Petrik Sándor, a Csongrád Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségének vezetője. Ezentúl a Járási hivatal munkatársaitól is érdeklődhetnek fogyasztóvédelmi kérdésekben. 

Az eseményen a rezsicsökkentésre vonatkozó ellenőrzések tapasztalatairól dr. Radnóti Zoltán vezető-főtanácsos, a közszolgáltatásokkal kapcsolatos hatáskörváltozásokról dr. Papdi Andrea főtanácsos, a hírközlési szolgáltatókkal összefüggő leggyakoribb panaszok, a hatósági segítségnyújtás lehetőségei és kereteiről dr. Tombáczné dr. Gazsó Éva, főosztályvezető-helyettes, míg a minőségi kifogások intézésére és a fogyasztói jogérvényesítésre vonatkozó legfontosabb szabályokról Nagy Hajnalka főtanácsos tartott előadást.

Petrik Sándor előadása az eseményenkép: www.promenad.hu

A tájékoztató rendezvényektől azt várjuk, hogy a lakosság a lakóhelyéhez minél közelebb hozzájusson azokhoz az információkhoz, amely fogyasztóvédelmi problémát jelent számukra. Cél, hogy a fogyasztók korrekt tájékoztatást kapjanak, illetve ezzel párhuzamosan csökkenjenek azok a bejelentések, melyek nem a hatóság hatáskörébe tartoznak, így gyorsítható az ügyintézési határidő. – tette hozzá zárásként Petrik Sándor.

Az NFH számára az idei esztendő kiemelt témája a rezsicsökkentéssel kapcsolatos ellenőrzés. A hatósághoz a korábbi években megszokottnál jóval nagyobb számban érkeztek olyan megkeresések, amelyek a számlák tartalmával, a számlaképpel, illetve konkrétan a rezsicsökkentés feltételezett elmaradásával voltak összefüggésben. A fokozott érdeklődés indokolja, hogy minél több lehetőség álljon rendelkezésre, ahol a fogyasztók észrevételeit, megkereséseit és panaszait meg lehet válaszolni.

forrás: http://promenad.hu .

Share on Tumblr