A nap híre (2013.06.27) - „Az én Európám, az én napom”

Nemrégiben a Békés Megyei Europe Direct Tájékoztató Központ, a Széchenyi Programiroda, a Békés Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége, az Alföldvíz Zrt. és a Békés Megyei Pedagógiai Szakértői Bizottság szakemberei Békéscsabán, a Csaba Centerhez várták az érdeklődőket az Európa-napi rendezvényre, ahol személyes tájékoztatással és tanácsadással álltak rendelkezésükre.

A rendezvényen a nap fő témája a fogyasztóvédelem volt. Fogyasztóvédelmi kérdésekben a Felügyelőség munkatársai nyújtottak tájékoztatást, segítették megfelelő információval vagy esetleges megoldási lehetőségekkel a hozzájuk fordulókat.

 

A helyszínen több témában tudtak kiadványokat is az érdeklődők számára átadni. A nap kiemelt eseményeként említhető, hogy a fogyasztóvédelmi hatóság asztalánál letáboroztak az AFS cserediákok, akik aktív beszélgetést folytattak a témában Szebegyinszkiné Uhrin Máriával, a felügyelőség vezetőjével.

A cserediákok meglepetésének, a nálunk még kicsit talán idegen „free hug’s”-nak, azaz a szabad, ingyen ölelésnek nagy sikere volt a látogatók körében, hiszen az ölelésnek, a mosolynak jelentős összekovácsoló ereje lehet.

 

A rendezvényre kis mini laborral kitelepült Alföldvíz Zrt. dolgozói a vízminőségről adtak tájékoztatást és megvendégelték az arra járókat egy pohár friss ivóvízzel. A Pedagógiai Szakértői Bizottság szakemberei az internet veszélyeiről tájékoztatták az érdeklődő tinédzsereket, gyerekeket a „Tinik a neten”elnevezésű programjuk keretében.

A gyerekek és játékos kedvű felnőttek sokféle kreatív játék közül válogathattak. Sok mindent megtudhattak az uniós polgárok jogairól és lehetőségeiről, valamint arról, hogyan lehet ezekkel a jogokkal és kötelezettségekkel élni. A nap emlékeként az érdeklődők Kádár Ferkó Fotószínházából vihettek haza élményfotót.

Share on Tumblr