A nap híre (2013.06.26) - Felkészült-e a fogyasztóvédelem a turisták elleni trükkökre?

Az Országgyűlés múlt hétfői ülésnapján napirend előtti felszólalások során Felkészült-e a fogyasztóvédelem a turisták elleni trükkökre?” címmel Spaller Endre képviselő úr kérdést intézett a nemzetgazdasági miniszterhez. A képviselő hangsúlyozta, hogy már sikerült jelentős eredményeket elérni ezen a területen, amiben a folyamatos ellenőrzések mellett és a folyamatos jogszabály-változtatások mellett azt is kiemelte, hogy egyre közérthetőbben vannak megfogalmazva a fogyasztói jogok, az NFH egyre többet tesz azért, hogy érthető és mindenki számára világos legyen, hogy mikor, milyen helyzetben milyen jogai vannak. Tekintse meg az Országgyűlés hivatalos felvételét az alábbiakban

 

forrás: www.parlament.hu

SPALLER ENDRE: Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A nyár minden esztendőben a szabadságolások, a nyaralás és a vakációzás időszaka. Az elmúlt évek tapasztalatai ugyanakkor azt mutatják, hogy a hatóságoknak, a fogyasztóvédelmi területen dolgozó szakembereknek ilyenkor sokkal több a dolguk.

A turisztikai helyszínek benépesülése, a hetente, olykor egyszerre több helyszínen megtartott fesztiválok és az egyéb rendezvények elszaporodása vagy a kizárólag nyáron működő idegenforgalmi egységek, büfék tevékenysége számos kockázatot rejt magában. Az odafigyelés nemcsak az ellenőrző hatóságoktól, hanem a vendégektől, a turistáktól, a fogyasztóktól is elvárható, már csak azért is, mert ők találkoznak a problémával először. Ehhez az kell, hogy a nyaralók is tisztában legyenek azokkal a jogokkal, szabályokkal, amelyek betartását joggal kérhetik maguk is számon a vállalkozásoktól. Azokkal a jogokkal is tisztában kell hogy legyenek, amelyek birtokában ki tudják vívni az igazukat. Hívjuk fel a figyelmüket arra, hogy indulás előtt tájékozódjanak a fogyasztóvédelmi jogaikról és arról, hogy baj esetén kihez fordulhatnak.

A legfelkészültebb turistáknak sincs azonban esélye azokkal szemben, akik a törvények ismeretében, azaz szándékosan sértenek törvényt, akik ismerik a jogszabályokat, és így okoznak a fogyasztóknak sérelmet, akik a tisztességes kereskedelem legelemibb szabályait sem tartják be. Itt az Országgyűlésben nemegyszer szó volt a gyanútlan hazai és külföldi turistákat megkárosító éjszakai bárokról, taxis hiénákról, kirívóan fogyasztókat megkárosító cégekről. Továbbra is óriási szükség van a folyamatos hatósági jelenlétre, a rendszeres ellenőrzésre. Két szám mindennél többet mond: a tavalyi összesített eredmények alapján a kifogásolási arány a vendéglátó-ipari egységekben 38 százalék, a személytaxiknál 22 százalék. Várom az államtitkár úr megtisztelő válaszát.

SZATMÁRY KRISTÓF nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Képviselőtársam! Tisztelt Országgyűlés! Nagyon fontos az a téma, amit fölhozott, hiszen ha van a fogyasztóvédelmi szakmának egy olyan időszaka, amikor különösen oda kell figyelni, az a nyári időszak, több szempontból is.

Egyrészt, ahogy ön is említette, nagyon sok külföldi turista látogat ebben az időpontban Magyarországra, és a magyar turizmus elmúlt időszaki kedvező számainak egyébként az is az alapja, hogy sikerült pont a fogyasztóvédelemmel közösen, az ő munkájukkal együtt Magyarországon eredményeket elérni a fogyasztók megkárosításának visszaszorítása érdekében. Továbbá a hazai családok is nagyon fontosak számunkra, hiszen egy magyar család általában ilyenkor tud a gyerekekkel együtt elmenni nyaralni, és nagyon fontos, hogy az ő regenerálódásukra fordított időben valóban a szolgáltatók is megfelelően álljanak hozzá a különböző vásárlásokhoz és egyéb olyan esetekben, amikor a magyar polgár igénybe veszi a szolgáltatásukat.

Valóban, külön programot is indít a fogyasztóvédelem erre az időszakra, különösen a nagy tömegeket és a külföldieket is vonzó rendezvényeken, fesztiválokon is, a vendéglátóhelyeken is ott lesznek a fogyasztóvédelem szakemberei. Kiemelt vizsgálat folyik folyamatosan a taxis szolgáltatások területén, és ugyanígy a fiatalkorúak védelme is kiemelt vizsgálódás alá esik a nyári időszakban, hiszen tudjuk jól, hogy nagyon sok fiatal ilyenkor, a nyári szünetben sokkal gyakrabban megfordul ilyen frekventált helyeken, és ugyanígy a dohány- és az alkoholtermékek kiszolgálásának fogyasztóvédelmi kontrollja is meg fog valósulni. Bízunk benne, hogy valóban az idei nyáron is eredményeket fogunk tudni elérni. Köszönöm szépen.

SPALLER ENDRE: Köszönöm szépen a szót. Valóban sikerült eredményeket elérni ezen a területen, amiben a folyamatos ellenőrzések mellett és a folyamatos jogszabály-változtatások mellett én azt is kiemelném, hogy egyre közérthetőbben vannak megfogalmazva a fogyasztói jogok, az NFH egyre többet tesz azért, hogy érthető és mindenki számára világos legyen, hogy mikor, milyen helyzetben milyen jogai vannak, és mit kell tennie azért, hogy elérje azt, hogy csak annyit fizessen, amennyit neki fizetnie kell. Ezért egyre kevesebben próbálják meg átverni a turistákat, és valóban ez az egyik feltétele annak, hogy ahogy a turizmus elkezdett az elmúlt években növekedni, ez a tendencia így is maradjon, és egyre több külföldi és belföldi turistát tudjunk majd Magyarországon fogadni. Köszönöm szépen a szót.

SZATMÁRY KRISTÓF nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Valóban, ezt hagytam volna a végére, hogy ezt a közös munkát úgy lehet a legjobban segíteni, hogy valóban a hatósági tájékoztatást is ebben az időszakban növelni kell, és ezért a vizsgálatok ideje alatt is kiemelt, széles körű tájékoztatási tevékenység folyik.

A fogyasztóvédelmi tanácsadó irodák mellett idén tovább üzemel egyébként a telefonos ügyfélszolgálat is, amúgy a honlapról a telefonszám elérhető, illetve a nagyobb rendezvényeken is a felügyelőség saját információs standdal fog a látogatók igényeinek megfelelően megjelenni, és fogja őket tájékoztatni azokról a jogokról, amelyekkel nem árt tisztában lenni így a nyári szezon elején.

Bízunk abban, hogy a korábbi évek eredményei abban is meg fognak mutatkozni, hogy az idei nyár végén arról tudunk beszámolni, hogy jóval kevesebb, a fogyasztók kárára történt cselekmény valósul meg. Köszönöm szépen.

forrás: www.parlament.hu

;Consumers,Businesses;
Érdemes tudni - Teljes árú bérletek használata személyi azonosításra alkalmas okmánnyal témakörben;2013/06/26 08:10:00;

A fővárost érintő közlekedésben, az elfogadható utazási okmányokkal kapcsolatban változások léptek életbe a közelmúltban, mellyel kapcsolatban több tájékoztatást kérő megkeresés is érkezett a fogyasztóvédelmi hatósághoz. Most induló 4 részes sorozatunkban a BKK hivatalos információi olvashatóak a következő témakörökben: teljes árú bérletek használata személyi azonosításra alkalmas okmánnyal, közoktatási és felsőoktatási tanuló bérletek, kisgyerekes bérletigazolvány, nyugdíjas bérletigazolvány. Amit érdemes tudni: a teljes árú bérletek használata személyi azonosításra alkalmas okmánnyal témakörben:

2013. január 1-jétől a teljes árú bérletek általános bérletigazolvánnyal, személyazonosító igazolvánnyal vagy kártya formátumú vezetői engedéllyel egyaránt használhatók, a Budapest-bérletek pedig a VOLÁN-BKSZ bérletigazolvánnyal is érvényesek. Természetesen az arckép nélküli éves Budapest-bérlet kivételt jelent. A változást a személyi azonosításra alkalmas okmányok elfogadása jelenti, korábban a teljes árú bérlet csak a megfelelő bérletigazolvánnyal együtt volt érvényes.

Jelenleg az utas választhat, hogy a bérletét melyik okmánnyal együtt használja – a választott okmány sorszámát kell feltüntetnie a bérletszelvényen, mégpedig úgy, hogy egy szelvényen csak egy sorszám szerepelhet. Utazáskor a bérletszelvényen feltüntetett sorszámú okmánynak érvényesnek kell lennie, azt ellenőrzéskor a bérletszelvénnyel együtt fel kell mutatni, kérésre át kell adni.

Ha utazáskor a bérletszelvény még érvényes, a hozzá használt okmány viszont már lejárt, akkor az pótdíjazást von maga után. Ez alól kivétel az általános bérletigazolvány: a lejárt bérletigazolványon az ellenőrzést végző személy írásban figyelmezteti az utast, aki a figyelmeztetés feltüntetett dátumát követő 8 naptári napon belül pótdíj fizetése nélkül cserélheti a bérletigazolványát.

A vonatkozó szabályokat a BKK Zrt.

· Üzletszabályzata (http://www.bkk.hu/tomegkozlekedes/utazasi-informaciok/utazasi-feltetelek-uzletszabalyzat/),

· Díjszabása (http://www.bkk.hu/tomegkozlekedes/jegyek-es-berletek/dijszabas/) és

· vonatkozó közleménye (http://www.bkk.hu/2012/05/a-bkk-enyhiti-a-lejart-berletigazolvany-hasznalatanak-kovetkezmenyeit-%e2%80%93-potdijazas-helyett-eloszor-figyelmeztetnek-a-jegyellenorok/)

tartalmazza.

Sorozatunkat folytatjuk ....

Forrás: BKK

;Consumers,Businesses;
Fókuszban a légi utasok jogai!;2013/06/25 10:53:00;

A nyári szabadságolások alkalmával sok magyar fogyasztó utazik repülővel külföldre, ezért kiemelten fontos, hogy a fogyasztók tudjanak arról, hogy milyen jogaik vannak, ha például törlik a légi járatukat vagy elveszik a csomagjuk. Az Európai Unióban egységes szabályok vonatkoznak a visszautasított beszállás, a járatkésés, a járattörlés és a csomagkárok esetére, amelyek pontos gyakorlati értelmezése sok véleménykülönbséget és vitát szül az érintett utasok és a légitársaságok között. 

A légi utasok jogainak, ismereteinek szélesítése érdekében a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szervezetében működő Európai Fogyasztói Központ Magyarország (EFK) egy európai uniós kampány keretében 2013. június 26-án tájékoztató napot tart a légi utasok jogairól a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2A és 2B Termináljainak check-in területe mellett.

Az EFK munkatársai a légiutas jogokról szóló tájékoztatással, valamint angol és magyar nyelvű kiadványok átadásával fogják az utasok figyelmét felhívni az őket megillető jogokra.

Az egységes szabályok ellenére az utas számára sok esetben nehéz eligazodni abban is, hogy a konkrét panasszal a fogyasztónak melyik tagállam hatóságához, illetve panaszkezelő vagy vitarendező fórumához célszerű fordulnia, így a megfelelő fórumról az EFK szintén érdemi információval tud szolgálni a fogyasztók számára.

A fogyasztói jogokról és segítségnyújtó fórumokról szóló tájékoztatás mellett az EFK ingyenes érdemi jogi segítséget is nyújt a magyar fogyasztóknak a külföldi (valamely uniós tagállamban, Izlandon vagy Norvégiába honos) légitársaságokkal kapcsolatos panaszaik, jogvitáik rendezésének és követeléseik érvényesítésének megkísérléséhez. A segítségnyújtás során az EFK a külföldi társszervezeteivel való együttműködés útján a felek közötti panasz békés rendezésének előmozdítását, azaz egy egyezség elérését kísérli meg, és ily módon lehetővé teszi egy hosszan tartó és költséges határon átnyúló bírósági pereskedés esetleges elkerülését.

A légiközlekedés mellett az EFK ingyenes közreműködése bármilyen tárgyú, az EU-ban, Izlandon vagy Norvégiában honos vállalkozással szembeni panasz esetén is kérhető, így a Központ munkatársai többek között a külföldi szállásfoglalással, a szállás minőségével, az autóbérléssel, valamint a vasúti vagy buszos utazással kapcsolatban is segíthetnek a sérelmet szenvedett fogyasztók számára.

Az EFK működéséről és a légi utasok jogairól, a turizmussal kapcsolatos hasznos fogyasztóvédelmi tudnivalókról bővebb információ található a www.magyarefk.hu honlapon.

;Consumers,Businesses;
A nap híre (2013.06.25) - Közel félmilliós követelés helyett, közel másfél milliós bírság;2013/06/25 08:30:00;

A Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségére érkezett az az áramszolgáltatót érintő panasz, melyben a kérelmet előterjesztő egy 547.500 Ft értékű elszámoló számlát, valamint a fogyasztásmérő pontossági vizsgálatért felszámított  47.573 Ft-os költségét kifogásolta. A kérelmező a szolgáltatóval 2012. tavasza óta fennálló vitájának csúcspontjaként fordult a fogyasztóvédelmi hatósághoz, előadva kételyeit a szolgáltató elszámolásával és az érintett leszerelt mérő nem megfelelőségével kapcsolatban.

Az áramszolgáltató a fogyasztó korábbi panaszai hatására nyilatkozata szerint folyamatosan felülvizsgálta számlázásait, mely vizsgálatoknak azonban mindig a fennálló összegek jogszerű követelésének a megerősítése lett az eredménye.

Az elsőfokú fogyasztóvédelmi hatóság az ügyben közigazgatási hatósági eljárást indított, a panaszban foglaltakkal kapcsolatban teljes körű nyilatkozatát kérve a szolgáltatónak. A megérkezett válasz szerint az ügy ismételt, részletes áttekintése alapján a szolgáltató megállapította, hogy a szóban forgó hatalmas elszámoló számla valamint a vizsgálati költség alapjául szolgáló fogyasztásmérő berendezés hitelessége több mint két éve, 2010.12.31. napján lejárt!

A feltártak hatására a szolgáltató maga korrigálta az elszámolását, s így az 547.500 Ft-os követelésből 88.135 Ft-nak megfelelő értékű visszatérítés keletkezett, a lejárt mérő vizsgálati díját pedig törölte.

Mindezeket követően a Felügyelőség a tényállás tisztázását követően számba vette a szolgáltató ügyben tanúsított magatartását, s ez alapján megállapította, hogy a szolgáltató jogsértést követett el azáltal, hogy 2011.01.01-től olyan mérő alapul vételével számlázott, mely a nem hiteles mivolta miatt, joghatással járó mérésre nem volt alkalmas.

A szolgáltató a tulajdonában álló fogyasztásmérők időszakonkénti újrahitelesítéséről saját költségén köteles gondoskodni.

A számlázási, hitelesítési kötelezettségeivel kapcsolatos jogsértése, továbbá a nem megfelelő határidőn belül történő panaszkezelése, valamint az érintett mérő 15 napon túl történő helyszíni vizsgálata miatt másfél milliós fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki az elsőfokú hatóság a szolgáltató terhére.

;Consumers,Businesses;
Akcióznak a kereskedők, nem figyelnek a vásárlók;2013/06/25 08:02:00;

Akciósnak tűnő termékek, apró betűs kiegészítések az árak alatt – a vásárlás sokszor jelenthet bosszúságot azoknak, akik nem kellő körültekintéssel végzik. A kereskedők módszerei egyre kifinomultabbak, és úgy tűnik, az akár a bírság ellenére is megéri próbára tenni a vevőket. – Tíz ellenőrzött üzletből hatban találunk valamilyen szabálytalanságot – mondta el az akciókkal kapcsolatos vizsgálati tapasztalatait Petrik Sándor, a Csongrád Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségének vezetője a delmagyar.hu szerkesztőségének.

Tekintse meg az alábbiakban a Dehirtv korábbi felvételét az adott témakörrel kapcsolatban!

forrás: Dehirtv (2011)

- Egész évben ellenőrzi a hatóság az árfeltüntetési gyakorlatot és gazdasági reklámtevékenységet – akár fogyasztói bejelentésekre is. – Mivel a fogyasztók gazdasági érdekeinek védelme kiemelt feladat, és a vizsgálatok is igazolják, hogy ezekre szükség van, ezért az egyéb területekhez képest tízszer annyi vizsgálatot végzünk ezekben a témákban. Évente több mint 250-et. - nyilatkozta a felügyelőségvezető.

A tapasztalat szerint a leggyakoribb probléma, hogy a kereskedők az árakat nem tüntetik fel egyértelműen és jól beazonosíthatóan. Ha a szabálytalanságok ismétlődnek, vagy ha áruházláncokról és hipermarketekről van szó, akár nagyobb bírság is kiszabható ezért. – Amennyiben szabálytalanságot tapasztal a fogyasztó, és panaszát az üzletben nem rendezik, úgy azt minden esetben írja be a vásárlók könyvébe – javasolja Petrik Sándor. – Az üzletben végzett hatósági vizsgálatok során ugyanis ezeket a bejegyzéseket és az azokra adott válaszokat a felügyelőség munkatársai minden esetben megvizsgálják. 

forrás: http://www.delmagyar.hu .

;Consumers,Businesses;profiles/nfh/import/news/img/videotar_gomb.jpg
A nap híre (2013.06.24) - Mire figyel a fogyasztóvédelem a főszezoni ellenőrzésben?;2013/06/24 08:30:00;

Az utóbbi időben számos olyan panasz érkezett a hatósághoz, miszerint visszaéléseket követnek el külföldiekkel szemben – nyilatkozta dr. Fülöp Zsuzsanna, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szóvivője az MTV1 Ma reggel című műsorában, a főszezoni fogyasztóvédelmi ellenőrzések megkezdése kapcsán. Ez nemcsak a vendéglátóegységekre igaz, hanem a taxiszolgáltatásra is. Ezért fontos, hogy a felügyelőink idegen nyelven is elvégezzék a próbavásárlásokat – tette hozzá. Múlt csütörtökön sajtótájékoztató keretében jelentette be az NFH a főszezoni ellenőrzés megkezdését. A szóvivő beszélt arról is hogy ebben az időszakban megnő a rendezvények száma, megjelennek az ugrálóvárak, csúszdák és óriáskerekek, melyek üzemeltetésének szigorú feltételei vannak. Megemlítette: a nyáron körülbelül 400 kollégájuk fog ellenőrzéseket végezni. Igyekeznek elsősorban az idegenforgalmi szempontból frekventált helyekre eljutni.

 

forrás: MTV1

Fülöp Zsuzsanna csütörtökön azt is elmondta: vendéglátóipari egységeknél elsősorban az ártájékoztatásra, nyugtaadásra koncentrálnak, további cél a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat kiszűrése. A fesztiválokon, rendezvényeken vizsgálják a mutatványos berendezések működtetésére szóló szigorú előírás betartását, a szükséges dokumentációk meglétét. A NFH szóvivője beszámolt róla, hogy a nyári főszezont megelőzően ellenőrizték a gyermekek biztonságával összefüggő termékeket, köztük a gyermek- és babaápolási kozmetikumokat, a fürdő- és lövedékes játékokat, a babákat, a gördeszkákat.

A vizsgálati eredményekkel kapcsolatban Fülöp Zsuzsanna elmondta, hogy a gyermekápolási kozmetikumok kiváló minősítést kaptak, 21 termékmintát vettek, mindegyik megfelelt az előírásoknak. A gördeszkáknál továbbra is tájékoztatási hiányosságok vannak a biztonsággal, védőeszközök szükségességével kapcsolatban. A lövedékek, vízi játékok és babák kémiai összetételének vizsgálata negatív eredményt hozott, jellemzően a lágyító anyag megengedett mennyiségét lépték túl. A fogyasztók tájékoztatását továbbra is kiemelten kezelik, az idén a legnagyobb fesztiválokon információs standdal lesznek jelen a fogyasztóvédők, továbbá kiadják idén is a turistáknak szóló angol és magyar nyelvű fogyasztóvédelmi kalauzt - mondta a szóvivő.

Sajtótájékoztató a főszezoni ellenőrzés megkezdése kapcsán

A kiemelkedő összegű éttermi számlákkal összefüggő kérdésre válaszolva Fülöp Zsuzsanna közölte, hogy a hatóság azt ellenőrzi, megfelelő volt-e a tájékoztatás. Volt rá eset, hogy a fogyasztó már a bejáratnál meggyőződhetett az ital magas áráról, így eldönthette, igénybe veszi-e a szolgáltatást - tette hozzá.

forrás: http://www.hirado.hu .

;Consumers,Businesses;profiles/nfh/import/news/img/mtv1_szurke.jpg|profiles/nfh/import/news/img/1.jpg
A NAV lefoglalja a jogsértő szoftvereket is;2013/06/24 08:01:00;

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal kiemelt figyelmet fordít a szerző jogok védelmére, ezért fontos felhívni a figyelmet az interneten megrendelt, vagy egyéb módon beszerzett hamis, illetve jogsértő szoftverek használatának veszélyeire. A szoftveripar egy új, folyamatosan fejlődő ágazat a piacon. Ennek negatív vonzata, hogy az eredeti termékek mellett megjelennek hamis, gyengébb minőségű változatok is. Ezek nagy része a piaci ár töredékéért, pár kattintással megrendelhető az interneten, és már érkezik is az áru.

Kevesen tudják, hogy amennyiben a vámkezelés során bebizonyosodik, hogy a szoftver hamis, annak használata illegális és bűncselekmény elkövetése miatt eljárás indul. A gyanútlanul kifizetett hamis árut a NAV lefoglalja, majd megsemmisíti, így a címzetthez már nem is jut el.

Ezért érdemes rendelés előtt interneten utána nézni a gyártónak, és biztos forrásból beszerezni ezeket a termékeket. A szerzői jogok megsértése mellett a hamis autódiagnosztikai szoftverek nem naprakész verziók, azokból fontos frissítések hiányoznak és kárt okozhatnak az autó vezérlésében.

A repülőtéren dolgozó pénzügyőrök tavaly 123, idén pedig már 33 esetben foglaltak le szerzői jogokat sértő autódiagnosztikai termékeket.

2013 februárjában a NAV Bevetés Főigazgatóságának pénzügyőrei lakossági bejelentés alapján, négy különböző kiskunhalasi helyszínen tartottak átfogó szoftverellenőrzést. Az ellenőrzött autószervizekben általános irodai, illetve gépjárműipari szoftverek illegális verzióit találták a szakemberek. Akadt olyan helyszín, ahol az összes számítógépet le kellett foglalni.

forrás: NAV Sajtóközlemény

;Consumers,Businesses;
A nap híre (2013.06.21) - Vízpart, vendéglátás, fesztiválok! Megkezdődtek a nyári főszezoni ellenőrzések;2013/06/21 08:30:00;

A témavizsgálat elsősorban a sok vendéget vonzó, idegenforgalmi szempontból frekventált helyen található vendéglátó-ipari egységekre, illetve különféle fesztiválok, rendezvények ellenőrzésére koncentrál, amely mellett sor kerül a személytaxi-szolgáltatás, a fiatalkorúak dohány-, illetve alkoholtermékekkel történő kiszolgálásának ellenőrzésére, valamint a zenés-táncos szórakozóhelyekre vonatkozó előírások betartásának vizsgálatára is. Az idei szezonban is kiemelt figyelmet kap a külföldi turisták védelme, így az őket fenyegető visszaélések kiszűrése érdekében idegen nyelvű próbavásárlásokra is sor kerül.

Tekintettel a turisztikai főszezonra az ellenőrzési programban kiemelt helyet kapnak az idegenforgalmilag frekventált helyeken működő (vízpart, strand, városközpont, wellness és gyógyturisztikai helyek) vendéglátó-ipari egységek, az éjszakai szórakozóhelyek, fesztiválok és más, nagy tömegeket és külföldieket is vonzó rendezvények. A vizsgálatok a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytató vállalkozások kiszűrésére, valamint a fogyasztói tájékoztatásra, ezen belül egyebek mellett az árfeltüntetésre vonatkozó jogszabályi előírások megtartásának ellenőrzésére irányulnak.

Kiemelt hangsúlyt kap továbbá a fogyasztók vagyoni érdekét sértő tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok (pl. „vásárlói megkárosítás”, „többletszámolás”) feltárása.

A vendéglátó-ipari egységeknél a fogyasztóvédelmi hatóság vizsgálja:

  • a szeszes, illetve alkoholmentes italok térfogatát (szűk mérése),
  • a tömegre értékesített termékek (pl. grillezett hús, hurka, kolbász, gumicukor, pogácsa) mérési pontosságát, illetve a csomagoló anyag jogellenes belemérését a termék árába,
  • a felszolgálási díj feltüntetését,
  • a kereskedők nyugta vagy számlaadási kötelezettségét,
  • a mérőeszközök hitelességét.

A vizsgálat kiterjed a kereskedelmi tevékenység végzése általános feltételeinek – így a nyitvatartási időre, a vásárlók könyvére, a kereskedőre vonatkozó adatok feltüntetésére vonatkozó szabályok betartásának – ellenőrzése is.

A fogyasztók egészségének védelme érdekében a hatóság idén is fokozottan ellenőrzi a fiatalkorúak dohány- és alkoholtermékkel történő kiszolgálását.  

A személytaxi-szolgáltatás szabályszerűségére vonatkozó ellenőrzések elsődlegesen a pályaudvarok, repülőterek, buszpályaudvarok, főbb turisztikai látványosságok és szórakozóhelyek környékére, az idegenforgalmi szempontból frekventált területekre (pl. Balaton part), nagyobb kórházakra, illetve a belvárosokra koncentrálnak.

A fogyasztóvédelmi hatóság ellenőrzi, hogy a szolgáltatást végző rendelkezik-e: taxiengedéllyel, személytaxi igazolvánnyal, az azonosító lapot és a díjtáblát megfelelően helyezte ki, az árszabás megfelel az önkormányzati rendeletben foglaltaknak.

A hatóság próbautazásokkal ellenőrzi, hogy alkalmazza-e a sofőr a taxamétert, azt a díjtáblázatnak megfelelően állítja-e be az utazás megkezdésekor, a taxaméter által jelzett alapdíj megfelel-e a díjtáblázatnak, továbbá, hogy a nyugta-, illetve számlaadási kötelezettségét teljesíti-e.

A hatóság kiemelt figyelmet fordít továbbá annak ellenőrzésére, hogy a strandokon, aquaparkokban lévő, valamint a fesztiválok, városi rendezvények, búcsúk környékén alkalomszerűen felállított mutatványos berendezéseket (óriáskerék, ugráló vár stb.) biztonságosan üzemeltetik-e.

A fogyasztók biztonságának megóvása és a balesetek megelőzése érdekében jogszabály kötelezi az ilyen berendezések üzemeltetőit arra, hogy a használat előtt és meghatározott időszakokban műszaki vizsgálatnak vessék alá a berendezéseket, a hibákról és a javításokról üzemeltetési naplót vezessenek. Ennek megfelelően a felügyelőségek az előírt dokumentációk meglétét, tartalmi megfelelőségét, érvényességét, és a berendezések kötelezően feltüntetendő jelöléseit ellenőrzik.

A felügyelőségek a nyár folyamán – társhatósági együttműködéssel – ellenőrzik továbbá a zenés-táncos szórakozóhelyeket, abban a tekintetben, hogy a rendezvény szervezője rendelkezik-e a jegyző által kiadott engedéllyel, az egység rendelkezik-e biztonsági tervvel és tűzriadó tervvel, (melyet a vendégek számára látható, hozzáférhető helyen helyeznek el), továbbá, hogy a szervező, illetve a biztonsági személyzet tagja a képzettségét igazoló okiratot vagy annak másolatát a rendezvény ideje alatt magánál tartja-e.

Termékbiztonsággal kapcsolatos ellenőrzések:

A gyermekek egészségének, biztonságának védelme, illetve a szülők felkészítése érdekében a hatóság már a nyári időszakot megelőzően vizsgálta a kereskedelemben kapható gyermek-és babaápolási kozmetikumok, gyermekeknek szánt gördeszkák, illetve játékbabák, lövedékes játékok és fürdőjátékok kémiai-és mechanikai biztonsági megfelelőségét.

A gyermekek és babák bőre igen érzékeny, ezért különösen fontos, hogy a számukra készített bőrápolási kozmetikumok egészségbiztonsági szempontból megfelelőek legyenek. A hatóság erre tekintettel 21 féle gyermek-és babaápolási kozmetikum mikrobiológiai tisztaságra vonatkozó vizsgálatát végezte el. A vizsgálat pozitív eredménnyel zárult, hiszen valamennyi termék megfelelt a jogszabályi követelményeknek.

A gördeszkák biztonsági vizsgálatára az utóbbi években – a magas kifogásolás miatt – többször került sor. Bár a korábbi évekhez viszonyítva a figyelmeztető tájékoztatások és használati útmutatók tartalma javult, a termékek nagy részénél még minidig hiányoznak a biztonságos használathoz elengedhetetlen adatok. Több esetben nem tájékoztatnak a védőfelszerelés szükségességéről, illetve az eszköz maximális terhelhetőségéről sem. A hatóság 9 különböző termék műszaki biztonsági vizsgálatát végezte el, és 7 minta esetében állapította meg, hogy azok a nem megfelelő kialakítás, szilárdság, és stabilitás miatt veszélyeztetik a gyermekek biztonságát.

A játékbabák körében végzett mérési eredmények megállapították, hogy a vizsgált 10-féle termék fele került kifogásolás alá, ugyanis azok a megengedett határértéket többszörös mennyiségében meghaladó tiltott lágyítószert tartalmaztak. A lövedékes játékoknál a vizsgált 9 darab mintából 4 darab mintában haladta meg a tiltott lágyítószer-tartalom a maximálisan megengedett határértéket, további 4 darab minta esetében pedig a húzóvizsgálat során a tapadókorong levált a lövedék végéről, mely fulladásveszély kockázatát hordozza magában. A fürdőjátékok esetén a vizsgált 5 db minta közül 1 terméknél volt magasabb a megengedett a lágyítószer-tartalom.

A veszélyes játékok forgalmazásának megtiltása, forgalomból történő kivonásának és visszahívásának elrendelése valamennyi termékcsoportot érintően megtörtént.

Tájékoztatás:

A hagyományos hatóság ellenőrzések idén is kiegészülnek egy széles körű tájékoztatási tevékenységgel. Mind az NFH, mind a megyei (fővárosi) kormányhivatalok fogyasztóvédelmi felügyelőségei saját információs standdal lesznek jelen a legnagyobb fesztiválokon, újra kiadásra kerül a magyar és angol nyelvű, kifejezetten a turistáknak szóló Fogyasztói Kalauz, az egyes rendezvényeket megelőzően pedig az adott helyszínre kitelepülő vállalkozások is első kézből kaphatnak tájékoztatást a hatóság szakértőitől.

;Consumers,Businesses,Press;
Szegeden is ellenőrzik a rezsicsökkentést;2013/06/21 08:00:00;

Járási Fogyasztóvédelmi Napok címmel rendezvénysorozatot indított a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság, amelynek az a célja, hogy a járási hivatalok munkatársait is felkészítése a fogyasztóvédelmi jellegű kérdések megválaszolásra. Így nem csak a felügyelőség munkatársai, hanem a járási hivatalok ügyintézői is segítséget tudnak majd nyújtani a legfontosabb fogyasztóvédelmi szabályok ismertetésében. Ez a felkészítés a gyakorlatban azt jelenti, hogy a megyei felügyelőségek szervezésében minden járási székhelyen tájékoztatókat tartanak a munkatársaknak, akiket többek között a rezsicsökkentéssel, a szabályos számlaképpel összefüggő információkkal is ellátnak.

 forrás: VTV Szeged

A fokozott érdeklődés indokolja, hogy minél több lehetőség álljon rendelkezésre, ahol a fogyasztók észrevételeit, megkereséseit és panaszait meg lehet válaszolni. A Járási Fogyasztóvédelmi Nap programján, minden székhelyen a járási hivatalok munkatársai, az illetékességi területükön működő kereskedelmi és iparkamarák képviselői, illetve helyi vállalkozások képviselői és fogyasztók vesznek részt.

Petrik Sándor, a CSMKH Fogyasztóvédelmi Felügyelőségének vezetője elmondta, elsősorban a számlaképpel kapcsolatos jogszabály-megfelelőséget vizsgálták. A megye területén két szolgáltatóval szemben eljártak, akik hiányosan jelenítették meg a kötelező tartalmi elemeket a számlákon. Volt olyan számla, amelyen nem szerepelt a rezsicsökkentéssel megtakarított összeg mértéke.

A megyei fogyasztóvédelem és annak vezetője megkereste Bodó Imrét, a Szegedi Járási Hivatal vezetőjét, és arra kérte, hívja össze egy találkozóra a hivatal személyi állományát. A járási hivatal szakigazgatási szervei ugyanis a lehető legnagyobb ügyfélszámot produkálják a városban, náluk csapódnak le olyan észrevételek, amelyek egyébként a fogyasztóvédelemnél is jelentkeznek. Ezért azt kérték tőlünk -  magyarázza Bodó Imre -  dolgozzunk össze, és segítsük a munkájukat a jövőben. Amennyiben lakossági észrevétel és panasz jut el hozzánk, abban kell segítenünk, hogy a fogyasztóvédelemhez irányítjuk őket – erről kapunk most eligazítást, hogyan járjunk el az ügyfelekkel kapcsolatban” – pontosított a járási hivatal vezetője.

 

Radnóti Zoltán vezető-főtanácsos arról beszélt, hogy a rezsicsökkentésről szóló kormányrendelet alapján van egy alaki része is a követelményeknek. El kellett végezniük egy számlakép-módosítást az egyetemes szolgáltatóknak.

kép: szegedma.hu

Két vállalkozást bírságoltak ezzel kapcsolatban. A határozatok még nem jogerősek, mind a két határozatot a szolgáltatók megfellebbezték. A rezsicsökkentés számszerű részét illetően mind a két szolgáltató ellen a fogyasztói bejelentések alapján indult eljárásokban egyetlen esetben sem állapították meg, hogy megsértették volna a 10 százalékos rezsicsökkentésre vonatkozó rendelkezéseket.

forrásanyag: http://szegedma.hu/ .http://vtvszeged.hu  .

Share on Tumblr