Programajánló: a Járási Fogyasztóvédelmi Napok helyszínei Tolna megyében

2013. 06. 13-án elindult a „Járási Fogyasztóvédelmi Napok” című rendezvénysorozat Tolna megyében is, amelynek első állomása Tolna városában volt. A rendezvénysorozat célja a járási hivatalok munkatársainak felkészítése a fogyasztóvédelmi jellegű megkeresésekre történő válaszadásra, valamint segítségnyújtás a helyi vállalkozásoknak a legfontosabb fogyasztóvédelmi jogszabályok betartására való felkészülésben.

A Felügyelőség szakemberei által ismertetésre kerülő témák:

  • a közszolgáltatásokkal összefüggő leggyakoribb panaszok, rezsicsökkentéssel kapcsolatosan felmerülő kérdések
  • az általános kereskedelmi szabályokra és a panaszkezelésre vonatkozó előírások,
  • a minőségi kifogások intézésére és a fogyasztói jogérvényesítésre vonatkozó legfontosabb szabályok, illetőleg
  • az egyes közszolgáltatások terén a hatósági segítségnyújtás lehetőségei és keretei.

Az előadásokon szívesen látják a vállalkozók, azok érdekképviseleteit ellátó szervezetek munkatársait, valamint az érdeklődő fogyasztókat is. A további fórumok a következő helyszíneken és időpontokban kerülnek megrendezésre:

2013. június 18.

 

Dombóvári Járási Hivatal

 7200 Dombóvár, Szent István tér 1.

 

2013. június 19.

 

Paksi Járási Hivatal

 7030 Paks, Dózsa György út 51-53.

 

2013. június 20.

 

Bonyhádi Járási Hivatal

7150 Bonyhád, Szabadság tér 1.

 

2013. június 26.

 

Tamási Járási Hivatal

7090, Tamási, Szabadság u. 46-48.

 

2013. június 27.

 

Szekszárdi Járási Hivatal

7100 Szekszárd, Bezerédj u. 1.

Share on Tumblr