Járási Fogyasztóvédelmi Napok - Cigándon

Cigándon indult útjára Borsod-Abaúj_Zemplén megyében a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság által indított „Járási Fogyasztóvédelmi Napok” című rendezvénysorozat. Célja, hogy a járási hivatalok munkatársainak segítséget nyújtson a fogyasztóvédelmi jellegű megkeresésekre történő válaszadásban, valamint információkat adjon a helyi vállalkozásoknak, a legfontosabb fogyasztóvédelmi jogszabályok betartására történő felkészülés érdekében. Az előadáson Horváthné Szendrei Szilvia felügyelőségvezető bemutatta a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségének felépítését, valamint a szolgáltatás- ellenőrzési és piacfelügyeleti tevékenységét. 

Szó esett az eredményekről, továbbá a fogyasztóbarát emblémáról, a pozitív listás vállalkozások köréről, illetve a várható témavizsgálataikról is. A felügyelőségvezető asszony beszélt a rezsicsökkentésre vonatkozó kormányzati tervekről, valamint a célok megvalósulásának ellenőrzésében való hatósági részvétel fontosságát is hangsúlyozta.

Elmondta, hogy a Felügyelőségéhez, a korábbi években megszokotthoz képest jelentős számban érkeznek olyan megkeresések, amelyek a közüzemi szolgáltatók által kibocsátott számlák tartalmával, a számlaképpel, illetve konkrétan a rezsicsökkenés megvalósulásának feltételezett elmaradásával vannak összefüggésben.

Harmati Andrea felügyelőségvezető-helyettes a vállalkozásokhoz szólt előadásában, melyben a jogkövető vállalkozói magatartás betartásához kívánt segítséget nyújtani. Ismertette az általános kereskedelmi szabályokat és panaszkezelésekre vonatkozó előírásokat, továbbá felhívta a vállalkozások figyelmét a minőségi kifogások intézésére és a fogyasztói jogérvényesítésre vonatkozó legfontosabb követelményekre.

Az előadások végén a szakemberek a hatóság piacfelügyeleti tevékenysége során feltárt balesetveszélyesnek minősülő termékek fotóit mutatták be az érdeklődőknek.

forrás: http://www.kormanyhivatal.hu/hu/borsod-abauj-zemplen .

Share on Tumblr