Fogyasztóvédelmi lakossági fórum a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Jánoshalmi Járási Hivatalának rendezésében

A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Jánoshalmi Járási Hivatala 2013. május végén lakossági fórumot szervezett, melyen a meghívásnak nagy örömmel eleget téve, szakmai előadásokkal vett részt a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége. A rendezvényt megnyitó Farkas Margit a Járási Hivatal vezető-helyettese köszöntőjében néhány mondatban összefoglalta a járási hivatal szervezeti felépítését, működésére és az ellátott feladataira vonatkozó tudnivalókat, melyet követően felkérte dr. Horváth Zsuzsanna felügyelőségvezetőt, hogy előadásában mutassa be a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségét, valamint a fogyasztóvédelmi politikában bekövetkezett változásokat. 

Dr. Horváth Zsuzsanna előadásában hangsúlyozta, hogy a hagyományos hatósági jogalkalmazás mellett megjelentek innovatív elemek is a hatóság tevékenységében, melynek köszönhetően széleskörű együttműködés kialakítására van lehetőség a jogkövető vállalkozásokkal.

Ilyen például a „pozitív lista”, valamint a Fogyasztóbarát Tanúsítási Rendszer. Szintén újítást jelentett a hazai, minőségi termékek minél szélesebb körben történő népszerűsítése céljából életre hívott Nemzeti Fogyasztói Termékkosár, illetve az óvodás és kisiskolás gyermekeknek szóló, fogyasztóvédelmi ismereteket játékos formában oktató Okoskosár névre hallgató kezdeményezés elindítása.

Természetesen a hatóság kommunikációjában is történt megújulás, hiszen az internetes felületek, a hatóság honlapja, facebook-oldala, fórum, tematikus hírlevelek, illetve a nyomtatott formában megjelenő Fogyasztóvédelmi Tükör folyamatosan aktuális információkat közvetítenek a fogyasztóvédelem iránt érdeklődők számára.

Ezt követően dr. Simon Szabolcs felügyelő ismertette a piacfelügyeleti tevékenység aktualitásait, melynek körében beszélt az új jogszabályi környezetről, amely a korábbinál sokkal egzaktabb keretet biztosít mind a hatóságok, mind a vállalkozások számára. Előadásában a hallgatóság számára gyakorlati példákkal mutatta be a termékbiztonság fontosságát, valamint tájékoztatást nyújtott arról, hogy a veszélyes termékek forgalomból történő kiszorítása területén folytatott munka eredményeként az Európai Unió tagországaiban működő veszélyes, nem élelmiszer jellegű fogyasztási cikkekről adatokat továbbító gyorsriasztási rendszerébe (RAPEX) 2012. évben érkezett adatok alapján Magyarország az első helyen végzett.

A prezentációja második felében a játszótéri eszközök üzemeltetésének szabályaiban bekövetkezett változásokat, illetve ezen szigorú előírások gyakorlati megvalósításának nehézségeit és a felmerülő problémákat ismertette a hallgatósággal, különösen nagy hangsúlyt fektetve a telepített eszközök biztonságosságának megóvására, helyreállítására.

A soron következő előadásban Ballainé Védfy Boglárka felügyelő a mindennapi életből merített példákon keresztül, a gazdasági reklámok, valamint az üzletek ártájékoztatása által megjelenített megtévesztő tájékoztatások problematikájára hívta fel a megjelentek figyelmét. A hallgatóság ezen túlmenően tájékoztatást kaphatott arról is, hogy mit lehet tenni, ha a főleg az idősebb korosztályt érintő termékbemutatókon elhangzottak nem felelnek meg a valóságnak, és a vásárló ennek tudatában el szeretne állni a korábban megkötött szerződéstől.

A Felügyelőség munkatársa az előadása fennmaradó részében rendkívül fontos ismerteket osztott meg a jótállás és szavatosság keretében érvényesíthető jogokkal és kötelezettségekkel kapcsolatosan, továbbá a vitás helyzetekben alkalmazható panasztételi lehetőségekről, illetve a panaszügyintézés módjáról.

A rendezvényt záró előadásában dr. Balogh István felügyelő a szinte minden fogyasztót aktuálisan érintő rezsicsökkentés által érintett szolgáltatások, szolgáltatásra jogosultak körét foglalta össze, valamint ismertette a program már megvalósult, illetve a közeljövőben megvalósuló lépéseit, elemeit. Mindezeken túlmenően a hallgatóság tájékoztatást kapott arról, hogy melyek a jogszabály által kötelezően előírt számlakép tartalmai elemei, továbbá arról is, hogy a szolgáltatókkal esetlegesen felmerült vitás ügyekkel mely hatósághoz lehet fordulni.

A rendezvényen megjelentek visszajelzései alapján az elhangzott hasznos információk elengedhetetlenek ahhoz, hogy az átlagfogyasztó el tudjon igazodni a vásárlások, valamint a szolgáltatások igénybe vétele során kialakuló jogviszonyok útvesztői között, és ne érje semmilyen hátrányos következmény, illetve ne károsodhasson sem az egészsége, testi épsége, sem pedig vagyoni érdeke.

A szervezők és az előadók egyetértettek abban, hogy az ilyen jellegű lakossági fórumok tartása feltétlenül szükséges a leghatékonyabb fogyasztóvédelem, a fogyasztói önvédelem kialakításában.

Share on Tumblr