A nap híre (2013.06.03) - Nyílt Nap volt Győrben

A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége már évek óta nyár elején szervez olyan Nyílt napot, ahol a fogyasztók és a vállalkozások is elmondhatják ügyes - bajos gondjaikat, személyes tanácsadást kérhetnek, és a többször is felmerülő kérdésekkel kapcsolatban kerekasztal beszélgetésen, előadáson vehetnek részt. Ebben az évben 2013. május 30-án, csütörtökön Győr belvárosában a 2012-ben átadott, európai színvonalú Látogatóközpontban várták az érdeklődőket.  

forrás: Hírtv . 

Az ünnepélyes megnyitó keretében az NFH főigazgatója, a GyMSM Kormányhivatal kormánymegbízottja Széles Sándor úr, a Polgármesteri Hivatal jegyzője dr. Lipovits Szilárd úr, valamint a megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőség igazgatója dr. Bedecs Valéria asszony beszélt a fogyasztóvédelem fontosságáról, a vállalkozásokról és a hatóság szemléletváltásáról.

 

Három vállalkozás részére elismerő oklevél átadására is sor került. Mindhárman ismert és elismert kisvállalkozások Győr, Mosonmagyaróvár és Csorna belvárosában, akik évtizedek óta kereskedelemmel foglalkoznak.

 

Ezt követően három előadásra került sor, „Termékbemutatók és csalódások”, „Közüzemi számlák, avagy mit is kell fizetnem”, „Jótállás vagy szavatosság, javítható vagy kidobható” címmel.

A nap folyamán a győri Pálffy Miklós Kereskedelmi Szakképző Iskola, valamint a Kossuth Lajos Ipari Szakképző Iskola két-két szakmai osztálya is meglátogatta az eseményt. A hatóság munkatársai a csoportoknak tájékoztatót tartottak a Felügyelőség tevékenységéről, feladatairól és a jövőbeni célokról.

 

A diákok érdeklődéssel vettek részt a jó hangulatú beszélgetésben, totót töltöttek ki, és szívesen fogadták a hatóság kiadványait és az apró ajándékokat. Az egész napos program keretében a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Mechanikai és Villamos Laboratóriumának munkatársai balesetveszélyes gyermekjátékokat, életveszélyes műszaki termékeket mutattak be és felhívták a figyelmet a tudatos és biztonságos vásárlásra. Ékszerek, órák és testékszerek fémallergiát kiváltó nikkel kioldódását, valamint a napszemüvegek fényelnyelését is vizsgálták UV és látható fény tartományban.

 

Share on Tumblr