A nap híre (2013.05.27) - Magyar-román fogyasztóvédelmi szakmai workshop Szatmárnémetiben

A romániai Észak-nyugati Regionális Fogyasztóvédelmi Felügyelőség vezetője, Dr. Cristian Nicula Úr meghívására 2013. május 23-24. között Szatmárnémetiben került sor a második magyar-román szakmai workshop megtartására.

 

A találkozón magyar részről részt vett Dr. Vincze Anikó és Dr. Sánta Ildikó, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Hatósági és Jogi Főosztályának főosztályvezetője, illetve helyettese, Szabó Péter, a NFH Piacfelügyeleti Főosztályának vezetője, Szebegyinszkiné Uhrin Mária, Petrik Sándor, és Dr. Barcsa Lajos a Békés, Csongrád, és Hajdú-Bihar megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségének igazgatói. Román részről az észak-nyugati régió vezetője mellett részt vettek a határ menti megyei felügyelőségek vezetői is.

A találkozó első napján 12 pontban került sor egyeztetésre, tapasztalatcserére:

  • A nemzeti jogszabályokban bekövetkezett változások, gyakorlati tapasztalatok,

  • Az ítélkezési gyakorlatban bekövetkezett közelmúltbeli változások, érdekes jogesetek,

  • Szolgáltató hatóságok: önszabályozó intézkedések, valamint alternatív szankcionálási módok,

  • Új kezdeményezések a fogyasztói tudatosság növelése terén (a gyermekekre és a kiszolgáltatott fogyasztókra összpontosítva),

  • A fogyasztói panaszok kezelésének módjai (termékekkel és szolgáltatásokkal kapcsolatos panaszok száma),

  • Az ellenőrzési tevékenység során használt dokumentumok,

  • A központi szerv és a regionális szervek egymáshoz való viszonya,

  • Termékekre és szolgáltatásokra vonatkozó témavizsgálatok (tervezés, időkeret, befejezés),

  • Kapcsolat a helyi hatóságokkal (kormányhivatalokkal, prefektúrákkal, polgármesteri hivatallal),

  • Együttműködés nem kormányzati fogyasztóvédelmi szervekkel,

  • Szankciók és egyéb intézkedések,

  • Szervezeti felépítés, szervezeti ábra.

 

A román fél elismerően szólt arról, hogy az Európai Unió veszélyes termékek adatbázisának legfrissebb jelentése szerint Magyarország 294 jelentésével első helyen végzett a veszélyes termékek felkutatása terén. Reményét fejezte ki, hogy a magyar kollégák akár közös ellenőrzés tartásával segíteni tudják a román fél veszélyes termékek felkutatásával kapcsolatos munkáját. Szóba került az is, hogy igény lenne a román fél részéről arra is, hogy bizonyos termékeket a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság budapesti laboratóriumában tudjanak bevizsgáltatni.

Nagy érdeklődés övezte a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság új, a legkisebb fogyasztóknak szánt programját, az NFH Okoskosarat is.

A megyei felügyelőségek vezetőinek alkalma nyílt a találkozó során arra, hogy határon túli kollégáikkal megbeszéljék az aktuális, határon is átnyúló problémákat. Mindannyian szorgalmazták együttműködési megállapodások megkötését/megújítását a határon túli felügyelőségekkel.

 

A találkozó másnapján felek az egyeztetés eredményeit sajtótájékoztatón közölték a nyilvánossággal, melyen részt vett Szasz Cristian, a Szatmár Megyei Közigazgatási Hivatal helyettes vezetője, dr. Cristian Nicula, Pintér Mária, a Szatmár Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőség vezetője, Szabó Péter és dr. Barcsa Lajos.

Felek kifejezték abbéli szándékukat, hogy együttműködésük folytatásával a jövőben is minél magasabb színvonalon szolgálják a magyar és a romániai fogyasztók érdekeit.

lead kép forrása:

http://www.gazetanord-vest.ro/2013/05/colaborare-transfrontaliera-pentru-protectia-consumatorilor/

Share on Tumblr