A nap híre (2013.05.23) - Gólyahír Fesztivál és Okoskosár

Gólyahír Fesztivált rendeztek a közelmúltban Kecskeméten, a Szentcsalád Plébánián. A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal három szakigazgatási szerve együttesen lépett fel a gyermekeiket tudatosan nevelni vágyó szülők tájékoztatása érdekében.

A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége részéről dr. Horváth Zsuzsanna felügyelőségvezető asszony mutatta be az NFH egyik újabb kezdeményezését, az interaktív, „Okoskosár” elnevezésű honlapot.

A felügyelőségvezető megemlítette, hogy a weboldal különlegessége abban rejlik, hogy az játékos megközelítéssel, a mese világának felhasználásával jeleníti meg a fogyasztóvédelmi tudnivalókat.

Alkotó: Parády Cristofer (10 éves) Alkotás címe: Séta*

Dr. Horváth Zsuzsanna kiemelte továbbá, hogy a weboldalon nem csak a gyerekek, hanem a szülők is találhatnak számukra hasznos információkat. Ezt követően dr. Simon Szabolcs – a fogyasztóvédelmi hatóság munkatársa - ismertette, illetve hívta fel a figyelmet arra, hogy egyes játékok, ruhák, és játszótéri eszközök használata balesetveszéllyel is járhat. Ezzel összefüggésben a rendezvényen olyan játékok és játéknak látszó eszközöket szemlélhettek meg az érdeklődők, amelyekről már laboratóriumi vizsgálatok bebizonyították, hogy azok a gyermekek életét, egészségét veszélyeztetik.

Alkotó: Rendes Hanna (7 éves) Alkotás címe: Pici Lili *

A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóságának osztályvezetője Dusnokiné Tóth Zsuzsanna beszélt a szezonális élelmiszerbiztonsági veszélyekről, így említést tett az utazás, a kerti grillezés, házi befőzés, fagylaltkészítés és fogyasztás biztonsági kritériumairól, valamint, az otthoni élelmiszerek - köztük a bébiételek- kezelésének, készítésének és tárolásának kritikus pontjairól. Az osztályvezető asszony  alapvető ismereteket osztott meg továbbá a vásárlók felelősségével kapcsolatban. Ennek keretében a megjelentek hallhattak a higiéniai alapelvekről, a vásárlási, szállítási, élelmiszerelkészítési, tárolási, fogyasztási tudnivalókról.

A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szervének munkatársa Gyertyánosné Hegedűs Helga fontosnak tartotta az elmúlt év csecsemők részére készített bébiételek címke és laboratóriumi vizsgálatának eredményeit, tapasztalatait megosztani a szülőkkel, ugyanis egyes felmérések szerint a bébiételek forgalma folyamatosan növekszik. Említésre került „a közétkeztetésre vonatkozó táplálkozás-egészségügyi előírásokról készülő rendelet fő irányvonalai, annak várható népegészségügyi jelentősége.

Alkotó: Mészáros János (19 éves) Alkotás címe: NFH Okoskosár *

A három hatóság összefogása elérte a célját, mivel a résztvevők arról számoltak be, hogy olyan mindennapi életben használható információkhoz jutottak, melyeket hatékonyan tudnak felhasználni egészségük, életük, jogaik megóvása érdekében.

forrás: http://kecskemetitv.hu .

*A cikkben szereplő képek az NFH Okoskosár Rajzpályázatára érkezett alkotások 

 

Share on Tumblr