A nap híre (2013.05.22) - Fogyasztói tudatosság növelése új felsőfokú képzési programokkal az NFH közreműködésével

Az egyes termékek, illetve az élelmiszerek biztonságának fokozása, illetve a fogyasztóvédelem erősítése az Európai Unióban kiemelt terület. Az utóbbi időben jelentősen növekszik a gyártó, forgalmazó önállósága, és ezzel párhuzamosan felelőssége is.A rendszer hatékony működéséhez elengedhetetlen a piacfelügyeleti szervek szigorúbb és korábbiaknál hatékonyabb működése, valamint a tudatos, kritikus fogyasztói magatartás kialakítása és fejlesztése. Ennek elérése érdekében kiemelt prioritás az oktatás, a képzés és a tájékoztatás.

A fogyasztóvédelmi szakemberek képzését a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság az Eszterházy Károly Főiskolával közösen folytatja.  A cél olyan szakemberek képzése, akik modern, sokoldalú ismereteik és kompetenciáik segítségével kapcsolódhatnak a hatóság, a civil szervezetek, a szolgáltató szféra munkájába, hozzájárulva a fent megfogalmazottak eléréséhez. Az NFH szakemberei jelentős szerepet vállalnak úgy az elméleti képzésben, mint a szakmai gyakorlat irányításában és a szakdolgozati konzultációban.

Több éve folyik a 2 féléves „Fogyasztóvédelem” és a 3 féléves „Élelmiszerellenőrzés és fogyasztóvédelem” szakirányú továbbképzés, a diplomások számára. Tavaly indult a Fogyasztóvédelmi szakasszisztens felsőfokú szakképzés.

Ezen túl törekednek a felsőoktatás teljes palettáját lefedő képzési kínálat kialakítása, melyben a jelenleg folyó felsőfokú szakképzést az új felsőoktatási szakképzés váltja fel, ez a létesítendő, bemenetet biztosító alapképzési szakkal együtt indítható.

Akkreditáció alatt áll az „Eredetvédelem és Termékbiztonság” elnevezésű mesterszak, melynek célja olyan szakemberek képzése, akik jogi, élelmiszer- és egyéb termékellenőrzési termékbiztonsági alapjaik, valamint speciális eredetvédelmi, élelmiszerellenőrzési ismereteik alapján képesek a fogyasztóvédelmi szervek munkájának segítésére, irányítására, a fogyasztók hiteles, szakszerű és átfogó tájékoztatására.

Share on Tumblr