A nap híre (2013.05.16) - Milyen a megfelelő játszótér? Regionális szakmai fórum volt Pécsett

2013. május 14-én, Pécsett került megrendezésre a Martfű-i székhelyű Tiszapark Kft. szervezésében a „Milyen a megfelelő játszótér?” elnevezésű regionális szakmai fórum. Előadóként Butsi István, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Piacfelügyeleti Főosztály Műszaki Osztályának vezetője a játszótéri eszközök biztonságosságával kapcsolatos jogszabályi hátteret ismertette, majd a fogyasztóvédelmi felügyelőségek által 2011-2012. években elvégzett hatósági ellenőrzések eredményeit foglalta össze.

A Kft. részéről jelen lévő Dénes Márta a kijelölt, időszakos ellenőrzések lefolytatására jogosult szervezet szemszögéből mutatta be a játszótéri eszközökkel kapcsolatos vizsgálatokat és az ellenőrzéseik alapján készülő dokumentumok tartalmát, valamint a legfontosabb, a gyakorlatban előforduló problémákra hívta fel a figyelmet.

 

A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségének munkatársa, Dr. Simon Szabolcs felügyelő pedig a Baranya megyei ellenőrzések tapasztalatait ismertette a jelenlévőkkel.

 

Az előadásokat követően a rendezvény résztvevői - akik a játszóterek üzemeltetésében dolgozó szakemberek voltak - számos kérdést tettek fel az előadóknak, akik szakszerű válaszadással, tájékoztatással igyekeznek segíteni munkájukat.

 

Share on Tumblr