A nap híre (2013.05.15) - Az Okoskosárral ismerkedtek a kisdiákok

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége és a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság közös sajtótájékoztatót tartott az „Okoskosár” roadshow keretében Szolnokon. Az elsősorban 3-10 éveseknek szóló interaktív weboldallal a tájékoztatót követő rendhagyó tanórán ismerkedtek a negyedik osztályos diákok. A fogyasztóvédelmi hatóság eddig is kiemelt feladatként kezelte a fiatalkorúak, gyermekkorúak tudatos fogyasztóvá válását, ennek érdekében előadásokkal, laboratóriumi nyílt napokkal és fogyasztóvédelmi vetélkedőkkel igyekezett elősegíteni a fogyasztóvédelmi ismeretek széleskörű terjesztését. 

 

forrás: Szolnoktv

Ennek keretében a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége és a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság a Tiszaparti Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium negyedikeseinek mutatta be az „Okoskosár” interaktív weboldal használatát.

A gyermekeknek és szüleiknek szánt interaktív szolgáltatás a www.nfhokoskosar.hu – oldalon érhető el.

Dr. Lipták Gergely, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségének vezetője elmondta, a felügyelőség célja, hogy az országos program keretében Szolnokon és a megye területén minél több iskolába eljussanak és népszerűsítsék a kezdeményezést. Az igazgató kiemelte, fontos, hogy az alsó tagozatos diákok minél fiatalabb korban ismerkedjenek a tudatos vásárlói szokásokkal, amiben az Okoskosár játékos formában nyújt segítséget.

Az NFH főigazgató-helyettese mutatta be a gyermekeknek az Okoskosarat

A rendkívüli tanórán kiderült, hogy a gyerekeket ilyen formában megfogja a téma, érdeklődve, játszva követték ugyanis a honlapon található feladatokat, oktatófilmeket. Nagy a szerepe a fogyasztóvédelmi oktatásnak abban is, hogy egy olyan generáció nőjön fel, akik tisztában vannak jogaikkal, sérelem esetén tudják hova fordulhatnak, milyen jogok illetik meg őket. Célunk és érdekünk, hogy a mai kisiskolásokból tudatos fogyasztó, önmagára és környezetére tudatos ember váljon- tette hozzá az igazgató.

A megyei felügyelőség vezetője a folyamatban lévő rajzpályázatról is tájékoztatta a gyermekeket

Csákiné Dr. Gyuris Krisztina a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság főigazgató-helyettese elmondta: ennek az interaktív szolgáltatásnak köszönhetően nemcsak a kisgyermekek tudnak játékosan tudatos fogyasztóvá válni, hanem a szülők is informálódhatnak a fogyasztóbarát vállalkozásokról, a kiszűrt veszélyes termékekről vagy akár a jogszabályváltozásokról.

Okoskosár - Okosbolt

Az internetes portálon a kisebbeket hangos mesekönyv, színező, memóriajáték és puzzle várja, a nagyobbak pedig fogyasztóvédelmi totót tölthetnek ki és oktatófilmekkel ismerkedhetnek. Az oldalon található egy Okosbolt is, ahol a gyermekek és a szülők is hasznos információkat olvashatnak. A felnőttek a „Jó tudni” menüpontban megismerkedhetnek az NFH Hatósági Tanácsadó Irodáival, vagy tájékozódhatnak például az OÉTI által nyilvántartott étrend-kiegészítők listájáról is. 

forrás: http://www.kormanyhivatal.hu/ .

Share on Tumblr