A nap híre (2013.05.09) - A földgáz fűtőértékéről

A rezsicsökkentés programjának megvalósítása kapcsán, több fórumon is találkozhattunk olyan felvetéssel, miszerint a kormányzati cél elérését hátráltathatja a földgázkereskedő azon magatartása, miszerint az árcsökkentéssel arányosan módosítja a szolgáltatott gáz minőségét, azzal, hogy befolyásolja annak fűtőértékét. Ezért a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége fontosnak tartja a földgáz fűtőértékére vonatkozó legfontosabb információk áttekintését.

Mi is az a fűtőérték és miért lényeges?

A fogyasztásmérő berendezés a vételezett gáz mennyiségét köbméterben méri, azonban a számlán az elszámolás a fűtőérték – az elhasznált energiamennyiség - alapján történik. A számla összegét a szolgáltatott földgáz köbméterben mért térfogatának, az átlagos fűtőértéknek, valamint az 1 MJ-ra vonatkozó gázdíjnak az összeszorzásával kell megállapítani.

A fűtőérték fizikai fogalma szerint, a földgáz tökéletes elégetésekor felszabaduló energia mennyiséget jelenti, melynek mértékegysége: MJ/m³. Magyarországon van, ahol ez az érték 28 MJ/m3 és előfordul 36 MJ/m3 is, de átlagosan 34MJ/m³, vagyis egy köbméter vezetékes gáz elégetésekor hozzávetőlegesen 34 MJ energia keletkezik. A közszolgáltatású vezetékes földgáz minőségi követelményeit az MSZ 1648-as szabvány határozza meg.

A fűtőértékre vonatkozó szabvány a 34 MJ/m³ értéktől ±5%-os eltérést enged meg, vagyis a fűtőérték a 32,3 - 35,7 MJ/m³ közötti sávon belül mozoghat, változhat. A felfelé és lefelé megengedett 5 %-os eltérés, (mely éppen 10 %) okozhatja az arra vonatkozó következtetéseket, miszerint a fűtőérték csökkentésével kikerülhető a rezsicsökkentés során meghatározott árak érvényesítése. Ez azonban tévedés. A földgáz ára Ft/MJ-ban van meghatározva. Vagyis, ha egy m3 földgáz fűtőértéke kisebb, mint az átlag fűtőérték, akkor kevesebbet is kell érte fizetni, mint az átlagos fűtőértékű földgáz köbméteréért. Természetesen ez fordítva is igaz.  Ha valaki az átlagosnál nagyobb fűtőértékű földgázt kap, akkor azért az átlagnál többet kell fizetnie köbméterenként.  A fogyasztó azonban egyik esetben sem jár rosszabbul, hiszen a jobb minőségű gázból kevesebb köbmétert kell felhasználni, míg a rosszabb minőségű – azaz alacsonyabb fűtőértékkel rendelkező – földgáz esetében több köbmétert kell felhasználni ugyanannyi energia előállításához, tehát a fogyasztó által fizetendő gázdíj mindkét esetben (az elfogyasztott gázdíj kiszámításának összetettsége miatt ) kiegyenlítődik.

Összegezve tehát elmondható, hogy ha adott elszámolási időszakon belül a fűtőérték változik (akár többször is), akkor ez kiderül a mérési adatokból, és ezzel módosul az 1 m3 elfogyasztott földgázhoz tartozó hőmennyiség (MJ-ban kifejezett érték) is.

 

Fontos azonban tudni, hogy a közüzemi szolgáltató a fogyasztóval a forgalmazott földgáz minőségére is szerződik. Ebből következően a nem megfelelő minőségű gáz szolgáltatása a társaság részéről szerződésszegés, mely meghatározott szankciók érvényesítését is, – adott esetben kötbér megfizetését – vonhatja maga után. A lakossági fogyasztókat ellátó szolgáltatók honlapjukon kötelesek nyilvánosságra hozni az általuk szolgáltatott gáz fűtőértékének adatait.

A különböző eredetű - termelésből, gáztárolóból vagy importból - származó földgáz összetétele eltérő, ebből következően a fűtőértéke sem lehet egyforma. Magyarországon döntő többségben, mintegy 75 %-ban import, kisebb mértékben hazai előállítású gáz kerül a fogyasztókhoz. A földgázelosztókhoz az FGSZ Földgázszállító Zrt. juttatja el a gázt. A nagynyomású szállítórendszer betáplálási pontjain a szállíttatók (termelők, kereskedők) kötelesek a szabványnak megfelelő minőségű földgázt átadni.

A hatályos jogszabályok alapján az FGSZ Zrt. mint szállítási rendszerüzemeltetői engedélyes, a földgáz állagának (minőségének) megóvásáért felel a szállítás során.

Az FGSZ a Magyar Kereskedelmi és Engedélyezési Hivatal típusengedélyével rendelkező és általa hitelesített mintagázzal kalibrált gázkromatográfokkal végzi a betáplálási pontokon a földgáz minőségének mérését, valamint a kiadási pontokon a minőség meghatározását - a gáztörvény előírásainak megfelelően. A gázkromatográfok 0,1 % pontossággal mérik a gáz fűtőértékét. A műszer minden nap reggel, azonos időpontban automatikusan kalibrálja önmagát a MKEH-től származó etalon gázzal, és eltérés esetén hibát jelez. A gázkromatográf négy percenként mintát vesz a vezetékben áramló földgázból. A mérésekből órai és napi átlagot, majd a napiból havi átlagot számítanak. Az elszámolás során a szolgáltató ezzel az átlagos fűtőértékkel számol el fogyasztókkal.

A gázösszetételt a kromatográf a földgáz összetevőire való szétválasztásával  állapítja meg, majd kiszámítja a fűtőértékét. A továbbítási folyamat során az összetétel kizárólag a gáz szagosításának elvégzésével módosul, tekintettel arra, hogy a földgáz fő összetevő eleme a metán, mely szagtalan, így ezen technikai művelet kihagyása esetén nem lehetne fizikailag érezni a gázszivárgást, ami komoly balesetforrás lenne.

A fogyasztókhoz, illetve az ipari létesítményekbe a földgázt az úgynevezett elosztói engedélyesek juttatják el, az általuk üzemeltetett vezetékhálózaton keresztül. Ezek az engedélyesek a gázt változatlan összetétellel továbbítják, pusztán – műszaki okok miatt – annak nyomáscsökkentését végzik.

Share on Tumblr