A nap híre (2013.05.06) - Fogyasztói csoporttól nem kaphat hitelt!

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság nemrégiben lehetőséget kapott arra, hogy blogbejegyzések formájában is szóljon a fogyasztókhoz. A Magyar Nemzet Online hasábjain minden héten megjelennek közérdeklődésre számot tartó cikkeink, melynek egyikére szeretnénk az alábbiakban felhívni a figyelmet. Az elmúlt napokban ismét egy fogyasztói csoport károsultjai irányították rá a figyelmet a csoportok működésével kapcsolatos problémára. A fogyasztói csoportokat valós társadalmi igény hozta létre, az általában megtévesztő reklámok hatására ugyanis, hitelnek gondolva a meghirdetett lehetőséget, anyagi gondjaikra jó néhányan a fogyasztói csoportoknál keresik a megoldást.

A fogyasztói csoport egy olyan rendszer, amelybe sok jóhiszemű fogyasztó lépett már be, működését azonban csak később – későn – értették meg, amikor már súlyos összegeket fizettek ki úgy, hogy nem kaptak cserébe semmit. A fogyasztói csoport tagjai úgymond egymásnak adnak kölcsön.

Mindenki rendszeresen befizet egy bizonyos összeget, majd az így összegyűlt megtakarításból megvásárolják a szerencsés tagnak az általa kiszemelt terméket, ingatlant, szolgáltatást. Akár „kisorsolnak” egy tagot, akár nem, a számára meghatározott törlesztőrészleteket fizetnie kell mindaddig, amíg a csoport minden tagja hozzá nem jut az általa megszerezni kívánt áruhoz, vagy szolgáltatáshoz.

  • Tipp: Ha látunk egy hirdetést, amely nagyon kedvező „hitelt” ajánl számunkra (akár BAR listásoknak is), mindenképp olvassuk el a legapróbb betűs részleteket is, hisz sok esetben hitelnyújtást reklámoznak, és csak később közlik, hogy tulajdonképpen ez egy fogyasztói csoport.

Hogy egy adott hónapban ki kapja meg a vásárlói jogot, általában kétféleképpen döntik el: előtörlesztés vállalásával vagy sorsolással.

–         Ha valaki előtörlesztést vállal, előre kifizeti a még meg sem kapott összeg egy részét. Ha több ilyen tag is van, sorsolással döntik el, ki jut a vásárlói joghoz.

–       Olyan esetek is vannak, amikor kizárólag sorsolással dől el, ki kapja meg az igényelt összeget. Ha valakire tehát rákacsint Fortuna, azonnal hozzájuthat a vásárlói joghoz, de olyan is lehet, hogy évekig kell várnia az illetőnek.

  • Fontos: A fogyasztói csoport tagjai egyáltalán nem kapnak készpénzt, csak vásárlói jogot szerezhetnek!

 

Hogyan léphet ki a fogyasztói csoportból?

Ha valamely fogyasztói csoport tagja a szerződés aláírásától számított 30 napon belül meggondolja magát és szerződését szeretné felbontani, akkor egy tízezer forint körüli összeg kivételével a már befizetett regisztrációs díjat és havi részletet/részleteket a fogyasztói csoportot szervező vállalkozás visszatéríti.

A 30 napos határidő elteltével csak rendes felmondással lehet megszüntetni a szerződést. Ilyenkor a regisztrációs díjat már nem fizetik vissza, az addig befizetett részleteket pedig csak a futamidő végén, a kamatok nélkül kapja vissza a fogyasztó.

Ha előtörlesztést vállalt a következő közgyűlésre, úgy a szerződéstől a közgyűlés napjáig állhat el. Érdemes azonban ezekre odafigyelni, hisz a közgyűlés napja akár a szerződéskötést követő napra is eshet, ezáltal az elállási idő lerövidül.

Az a tag, aki kiválasztásra került és hozzájutott a kívánt vagyontárgyhoz, a szerződést rendes felmondással nem szüntetheti meg, amíg a szerződésben meghatározott valamennyi fizetési és egyéb kötelezettségeinek eleget nem tett.

  • Fontos: Ha már szerződést készülünk kötni, azt minden részletre kiterjedően olvassuk át, hisz sok esetben a pénzhez jutásra konkrét időpontot is ígérnek szóban, ami valójában a szerződésben nem szerepel.

 

TILOS újabb fogyasztói csoportok létesítése!

Az Országgyűlés Fogyasztóvédelmi Bizottsága 2011. május 17.-i ülésén tárgyalt a fogyasztói csoportok tevékenységeinek tapasztalatairól, és a működésükre vonatkozó jogi szabályozás kialakításáról. A bizottság tagjai egyetértettek abban, hogy ez a tevékenység sürgős szabályozást igényel. Lehetséges megoldásként felmerült a fogyasztói csoport létesítésének tilalma, melyet ezek után törvénybe is foglaltak.

A Fogyasztóvédelmi Törvény 2012. január 1-től hatályos rendelkezése alapján fogyasztói csoport 2014. január 1-ig nem hozható létre.

 

Hol kaphat segítséget?

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság időről időre igyekszik felhívni a figyelmet a fogyasztói csoportokba való belépés kockázataira, ennek ellenére azonban mindig hallani újabb károsultakról. Ha kérdése van vagy panaszbejelentéssel szeretne élni, keresse a fogyasztóvédelmi hatóság Hatósági Tanácsadó Irodáit.

Több weboldal is segít az érintetteknek abban, hogy a fogyasztói csoportok működésével kapcsolatban tanácsot adjanak. A legismertebb a www.nedoljonbe.hu oldal. Ha kíváncsi rá, hogyan ismerhető fel, hogy fogyasztói csoporttal van-e dolga, kattintson ide.

  • Tipp: a Gazdasági Versenyhivatal ingyenesen hívható zöld száma e témakörrel kapcsolatban: 06 80 48 48 48

A cikk eredetileg megjelent az NFH blogjában: http://mno.hu/fogyasztovedelem/fogyasztoi-csoporttol-nem-kaphat-hitelt-1...

Share on Tumblr