A nap híre (2013.04.25) - Bemutatkozó látogatáson járt hatóságunknál Moldova Fogyasztóvédelmi Ügynökségének igazgatója

2013. április 23-24-én, Budapesten került sor a Magyar – Moldovai Gazdasági Együttműködési Vegyes Bizottság (GVB) első ülésére. A GVB kinevezett magyar társelnöke Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára, moldovai társelnöke Octavian Calmac, gazdasági miniszter-helyettes. A GVB ülésszakának menetében a delegáció kormányzati tagjai kérték a magyar szakmai partner-intézmény képviselőjével való konzultáció lehetőségét. Ennek apropóján tett bemutatkozó látogatást hatóságunknál a moldovai delegáció tagjaként Budapestre látogató Alexandru Cuzimuc úr, Moldova Fogyasztóvédelmi Ügynökségének igazgatója.

Cuzimuc urat Csákiné dr. Gyuris Krisztina, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság főigazgató-helyettese fogadta. A kétoldalú szakmai egyeztetésen Cuzimuc úr bemutatta az általa irányított ügynökséget és főbb tevékenységi köreit. Moldovában 1992 óta működik különböző elnevezéssel fogyasztóvédelmi hatóság, Cuzimuc úr a legutóbbi módosítás óta, 2012. január 1. napjától vezeti az ügynökséget, mely 80 felügyelő részvételével évente nagyságrendileg 3000 ellenőrzést folytat le.

Az ügynökség feladat- és hatásköre sok tekintetben hasonlóságot mutat hatóságunkéval, ahogy jogkövetkezmény alkalmazási gyakorlatukban is – az NFH-hoz hasonlóan – a megelőzésre és a figyelemfelhívásra helyezik a hangsúlyt. Mint Cuzimuc úr elmondta, ők is szemléletváltásra törekszenek, folyamatos médiajelenléttel kívánják a vállalkozások jogkövetését előmozdítani és a fogyasztók tudatosságát erősíteni. Moldova fogyasztóvédelmi jogi szabályozását igyekszik az Európai Unió elvárásaival összhangba hozni, belső jogszabályaikat már most a jogharmonizáció szellemében alkotják meg.

Csákiné dr. Gyuris Krisztina elismeréssel adózott az ügynökség munkája előtt, felhívva a figyelmet a számos kapcsolódási pontra. A főigazgató-helyettes ismertetőjében a hatóság szervezetére, az ellenőrzések megszervezésének és lefolytatásának folyamatára, a RAPEX rendszer működésére és új kezdeményezéseinkre tért ki.

Cuzimuc úr köszönetét fejezte ki a találkozó megvalósulása okán és kezdeményezte a két ország fogyasztóvédelmi hatóságai közötti együttműködési megállapodás kidolgozását. A találkozó eredményeként újabb, értékes nemzetközi partnerkapcsolat alapjai kerültek elhelyezésre.

Share on Tumblr