Kereskedők Napja rendezvénysorozat Győrben

A Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Kereskedelmi Tagozata 2013. évben indította útjára a „Kereskedők Napja” című rendezvénysorozatát, melynek témáit részben a megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőség javaslatai alapján állították össze. A nyitó rendezvényre 2013. március 12-én került sor, melyet egy Cégalapítási Vásárral kötöttek össze. A program szerint minden hónapban sor kerül egy-egy napon az előadások megtartására, majd a kötetlen beszélgetésre a hatóságok és a vállalkozók, a vállalkozások képviselői között.

 

A hatóságok részéről résztvevő előadók bemutatása

A Kereskedők Napja előadás sorozat állandó résztvevője a Fogyasztóvédelmi Felügyelőség is, így a kereskedők számára meghirdetett programban minden alkalommal szerepel egy-egy fogyasztóvédelmi témakör is.

2013. április 09. napján a „Szavatossággal, jótállással kapcsolatos alapvető jogszabályok ismertetése, a fogyasztói kifogások intézésének módja, panaszkezelés” című előadás keretében a szavatossági és jótállási igényeknek a kereskedők által történő intézésére vonatkozó jogszabályi előírások ismertetésére irányult.

A kereskedők szívesen látogatják a rendezvénysorozatot, mert kevés olyan esemény van, melyen több hatóság egyidőben tájékoztatja a vállalkozókat és a vállalkozások vezetőit. Az előadások során a kérdéseiket fel tudták tenni a résztvevők, majd beszélgetésre és személyes konzultációra is volt lehetőség.

Share on Tumblr