A nap híre (2013.04.12) - Célunk ráirányítani a figyelmet azokra, akik előírásszerűen teszik a dolgukat

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság már nemcsak azon vállalkozások listáját teszi közzé, amelyeknél az ellenőrzés során jogsértést tapasztaltak. Az alapvető szemléletváltás célja, hogy ráirányítsák a figyelmet azokra is, akik előírásszerűen végzik a munkájukat. - Sok pozitív visszajelzést kaptunk a lista kapcsán. A vásárlók örülnek ennek, hiszen így megtudhatják, melyek azok a cégek, ahol biztonságosan vásárolhatnak. - mondta dr. Fülöp Zsuzsanna, az NFH szóvivője Hatvanban.

Hatvan Város Önkormányzata március végén a városban telephellyel rendelkező, pozitív listás vállalkozások munkájának elismerése jeléül, ünnepi keretek között fogadást rendezett, melyen Szabó Zsolt, az Országgyűlés Fogyasztóvédelmi Bizottságának alelnöke, dr. Fülöp Zsuzsanna, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szóvivője, és dr. Lutz Adrienn protokoll vezető köszöntötte a már pozitív listás vállalkozásokat. 

 

Pozitív listára került vállalkozások számára megrendezett ünnepélyes fogadás Hatvanban

Szabó Zsolt polgármester köszöntőjében arról beszélt, hogy nagyon büszkék ezekre a vállalkozásokra, hiszen precizitásukkal és kemény munkájukkal elérték, hogy felkerüljenek a pozitív listára. Kiemelte, hogy ezek a cégek rengeteget tesznek Hatvanért, öregbítik a város jó hírnevét.

forrásanyag: Heves Megyei Hírlap

Share on Tumblr