„A felnövő generáció már az iskolában kapjon fogyasztóvédelmi ismereteket!”

Az elmúlt időszakban megváltozott a fogyasztóvédelmi hatóság joggyakorlata: a büntetés helyett, a prevencióra került a hangsúly. A hivatal évek óta részt vesz vállalkozói fórumokon, ahol interaktív módon segít feldolgozni a fogyasztóvédelmi kérdéseket. A Somogy Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége a megyei televízióban a Fogyasztóvédelmi percek c. műsorban informálja a szereplőket. Emellett a kollégák általános iskolákba, óvodákba és a siketek és nagyothallók megyei egyesületéhez is ellátogatnak. A Rádió Orient műsorában Brantmüller Zsoltné, a megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőség vezetője és dr. Farkas Nóra jogtanácsos mutatta be a legújabb fogyasztóvédelmi kezdeményezéseket. 

Hallgassa meg a beszélgetést!

(37 perc) 

 

forrás: Rádió Orient

A Somogy Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőség a 2011-es év során több mint kétezer ellenőrzést végzett. A Nemzetgazdasági Minisztérium által jóváhagyott éves program vizsgálatai mellett a piacfelügyeleti és a társhatóságok közreműködésével folytatott ellenőrzések voltak jelentősek. Brantmüller Zsoltné a Rádió Orient tavaly évvégi műsorában elmondta, a felügyelőség a veszélyesnek tűnő termékek forgalomból való kiszűrésére és a korábban már kitiltott áruk boltokból való eltüntetésére helyezi a hangsúlyt.

Az ünnepi időszak ellenőrzései jelentős szerepet töltenek be a felügyelőség életében. Farkas Nóra tanácsos a kedvezményes termékekre, a csalogató reklámra és az átárazásra hívta fel a figyelmet. „A kedvezményes ár oka a termék hibája vagy egyszerűen a forgalomnövekedés elősegítése lehet. Eltérő áraknál figyelni kell arra, hogy a fogyasztók mindig a legalacsonyabb árra jogosultak” – emelte ki.

Sokszor megtévesztő az akciós termékek szavatosságáról és jótállásáról nyújtott információ. Farkas Nóra kiemelte, kedvezményes vásárlás esetén is megilletnek minket szavatossági jogaink.

Az OrientPress Hírügynökség közigazgatási rádiójának vendége kiemelte, minőségi hiba felmerülésekor elsősorban a kereskedőhöz kell fordulni. „Minden esetben ragaszkodjunk a minőségi kifogásról szóló jegyzőkönyv felvételéhez, hiszen ezzel bizonyítjuk, hogy felkerestük a kereskedőt. A vásárlók könyve az írásbeli panaszbejelentés eszköze, melyre 30 napon belül kell reagálni. Amennyiben nem veszik fel a jegyzőkönyvet és a panaszra sem érkezik válasz, a békéltető testületi eljárás a megoldás” – foglalta össze a tanácsos.

Farkas Nóra elmondta, célszerű kipróbálni az ajándékba vett, jótállási kötelezettség alá tartozó tárgyakat is. A forgalmazó ugyanis 3 napon belüli minőségi kifogás bejelentésekor köteles a termék cseréjére. A hibátlan termékek cseréjére nem kötelezhető a kereskedő. Ennek ellenére üzleti érdekből sokan biztosítják ezt a lehetőséget. „A vásárlás előtt érdeklődni kell a csere lehetőségéről. Továbbá meg kell őrizni a nyugtát vagy a bizonylatot, amivel igazoljuk a vásárlás helyét” – hangsúlyozta a vendég.

A Somogy Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőség két vizsgálatába is bevont fiatalkorúakat. Az ellenőrzés célja a kiskorúakat alkohol- és dohánytermékkel kiszolgáló boltok kiszűrése volt. Brantmüller Zsoltné, a felügyelőség vezetője elmondta, a vizsgálatok tapasztalata kedvezőtlen: a 2011. évben minden harmadik esetben kiszolgálták a fiatalkorúakat. 2012-ben némi javulást lehet felfedezni, azonban a kifogásolások aránya továbbra is 50 százalék felett van. „Mindent megteszünk a jogkövető magatartásra visszaszorítása érdekében, azonban ehhez társadalmi morálváltozásra is szükség van.” – emelte ki.

Az internetes vásárlásnak számos előnye van: otthonról kényelmesen és könnyen böngészhetünk a kínálatokban. Az online vásárlás ennek ellenére hátrányokkal is jár. A neten nem tudjuk kézbe venni és kipróbálni a termékeket. Farkas Nóra elmondta, éppen ezért kaptak plusz jogosítványokat a fogyasztók. „Mindenkit megillet a kézhezvételtől számított 8 munkanapon belüli elállás joga. Kivételt a szerzői jogvédelem alatti termékek, a gyorsan romló élelmiszerek, az egyedi készítésű ajándékok és a higiéniai termékek képeznek” – részletezte a pontos szabályokat. A tanácsos emellett további tanácsokkal is szolgált. „Csak olyan webáruháztól szabad vásárolni, amely feltünteti az adatait. Emellett a vásárlás előtt célszerű a termék adatait és a vásárlási feltételeket tartalmazó lapok lementése” – emelte ki.

Az elmúlt időszakban megváltozott a hatóság joggyakorlata, a prevencióra került a hangsúly. A felügyelőségvezető kiemelte, a felügyelőség a kereskedőknek és a fogyasztóknak is részletes tájékoztatást ad. „A hivatal évek óta részt vesz vállalkozói fórumokon, ahol segít interaktív módon feldolgozni a fogyasztóvédelmi kérdéseket. Emellett megyei rendezvényeken, fesztiválokon és kirakodóvásárokon is megjelenünk. A televízióban Fogyasztóvédelmi percek c. műsorunkban informáljuk a szereplőket. Továbbá általános iskolákba, óvodákba és a siketek és nagyothallók megyei egyesületéhez is ellátogatunk. Célunk, hogy a felnövő generációk már az iskolában kapjanak fogyasztóvédelmi ismereteket” – zárta szavait a felügyelőségvezető asszony.

forrás: http://www.orientpress.hu/106777

Share on Tumblr