Ellenőrzések a húsvéti ünnep időszakában

Húsvétkor megnövekszik a füstölt húskészítmények, a tojások, sonkák és édesipari termékek vásárlása, így a Fogyasztóvédelmi Felügyelőség és az Élelmiszerlánc Biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság közös ellenőrzéseket tartott március 11. és 31. között Somogy megyében. A hiper- és szupermarketek mellett a piacokon és a kisebb üzletekben is végeztek próbavásárlásokat és idén csak egy esetben észleltek hiányosságot. 

Javuló tendenciának nevezhető a vállalkozók jogkövető magatartása, hiszen évről-évre egyre kevesebb a szabálytalanság. Márciusban 17 üzletet ellenőriztek a fogyasztóvédelmi szakemberek, ebből 1 esetben észleltek hiányosságokat, ahol az árakat, egységárakat és akciós árakat, valamint az általános kereskedelmi feltételek vizsgálták a felügyelők. A 18 próbavásárlás során egy alkalommal állapítottak meg kifogást.

Dr. Széphalmi Éva, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc Biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság élelmiszerlánc-felügyeleti osztályvezetője cáfolta azokat a pletykákat, miszerint a külföldről behozott tojásokat magyar termékként árusítanak, erre nem találtak példát az elmúlt időben végzett megyei ellenőrzések során. Az édesipari termékek közül 139 hazait és 27 külföldit vizsgáltak, itt három esetben tapasztalt a szerv szabálytalanságot, 4 esetben volt nyomon követhetetlen az áruk eredete.

A mai sajtótájékoztatón bemutatkozott az Európai Fogyasztói Központ is, mely az Európai Unió 27 tagállamában, valamint Izlandban és Norvégiában is működik azzal a céllal, hogy az Európai Unió fogyasztóinak az uniós egységes belső piacba és a határon átnyúló vásárlásokban vetett bizalma növekedjen.

A magyar Európai Fogyasztói Központ (EKF) 2011. január 1-től a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szervezetében végzi tevékenységét.

Miután az unióban szabadon mozoghatunk, így vásárolni is szabadon vásárolhatunk, ám nem minden esetben valósak az internetes külföldi a hirdetésekben feltüntetett termékek vagy ajánlatok. A határon átnyúló egyedi panaszok és jogviták rendezésében való ingyenes érdemi közreműködést tűzte ki céljául az Európai Fogyasztói Központ, továbbá erősítse a fogyasztói tudatosságot. A viták rendezésében ingyenes jogi segítséggel is szolgál a szervezet.

A leggyakoribb panaszok általában a következők: - Internetes vásárlásokból adódó gondok- A légiközlekedésben résztvevő utasok jogai, a légiközlekedés feltételei- Távolsági autóbusz- és vasúti közlekedést érintő panaszok- Hagyományos, üzletben történő vásárlások- Mobiltelefonokra letölthető tartalmak, elektronikus hírközlési szerződések- Üdülési jog- Utazási szerződések, szállásfoglalás, a szállás minősége- Autóbérlés- Lakásbérlés- Vállalkozási szerződések- Egészségügyi szolgáltatások

 forrás:http://szolnokinaplo.hu .

Share on Tumblr