Ismét sikeres volt a Kereskedők Napja Győrben

A Burgenlandi Gazdasági Kamara a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamarával közösen 2009-ben indította el az Ecostrat projektet azzal a céllal, hogy segítse és támogassa a vállalkozásokat. A projekt keretében az osztrák és a magyar fél összeállított két tanulmányt és több, mint 100 rendezvényt szervezett meg. Négy év után az Ausztria-Magyarország Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 Ecostrat projekt 2013. március 31-én lezárul. Március 12-én Győrben az Iparkamarában rendezett Konferencia és Cégalapítási Vásár keretében a projekt eredményeit, tapasztalatait ismerhették meg az érdeklődők, mely egyben az Ausztria-Magyarország határon átnyúló együttműködési program záró rendezvénye volt.

 

A rendezvénnyel egyidejűleg előadássorozat indult, mely keretében a résztvevők hasznos, gyakorlati tanácsokat kaphattak a hatóságoktól és az ellenőrző szervektől, valamint cégekkel foglalkozó ügyvédektől és könyvelőktől is.

Az előadás során a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségének munkatársa az általános kereskedelmi feltételekre, az árfeltüntetésre és árfelszámításra vonatkozó szabályokról tájékoztatta a résztvevőket.

 

A rendezvény teljes időtartama alatt, az előadásokkal párhuzamosan az Iparkamara Baross termében személyes konzultációra is lehetőség nyílt. A leendő és már gyakorló vállalkozások cégalapítással, vállalkozással kapcsolatos, valamint a termékforgalmazásánál vagy szolgáltatás nyújtásánál felmerülő kérdésekkel, jogszabályok betartásával kapcsolatban keresték fel a Vásáron megjelent meghívottakat.

A Cégalapítási Vásáron részt vett:

- a NAV Győr-Moson-Sopron Megyei Adóigazgatósága

- a GYMS MKH Fogyasztóvédelmi Felügyelőség

- a Munkavédelmi Felügyelőség

- a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság

- a Széchenyi Programiroda

- a Burgenlandi Gazdasági Kamara

- a dr. Mennyei Ügyvédi Iroda

- a Precíz Mérleg Könyvelő és Pénzügyi Tanácsadó Kft.

- a KAVOSZ

- a Fiatal Innovatív Győr-Moson-Sopron megyei Üzletemberek Klubja – FIGYU

- a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara

Share on Tumblr