Az NFH Okoskosár kezdeményezést és a hozzá tartozó honlapot a szerdai napon Brantmüller Zsoltné, a Somogy Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségének vezetője és Dr. Lukács Aurél István fogyasztóvédelmi szakember mutatta be a kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola informatika óráján. A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság a gyermekek tudatos fogyasztóvá válásában szeretne szerepet vállalni a mai kornak megfelelő médium, az internet segítségével. E cél megvalósításának érdekében útjára indította az Okoskosár weboldalt, mely egy interaktív programfelület.
forrás: Somogytv
A honlapon pályázatot is hirdetett a hatóság, mellyel a kisgyermekek kifejezhetik a fogyasztóvédelem területén saját bölcsességeiket, akár rajzpályázat, akár a későbbiekben meghirdetésre kerülő meseíró pályázat keretében.
A kisgyermekek jellemzően szülői segítséggel és felügyelettel használják az internetet, ezért a felnőttekre is gondolva a honlap jobb oldali menüje olyan anyagokat tartalmaz, melyek kisgyermekes szülőként nagy hatékonysággal hasznosíthatóak a mindennapi életben.
Ennek keretében számos kérdés vár a felnőttekre a fogyasztóvédelmi kvízben, de hasznos tanácsokat kaphatnak az energiával, élelmiszerrel, a Föld készleteivel kapcsolatos takarékoskodás területén is.
A felnőttek a veszélyes termékek listáját egy kattintással elérhetik, bővebb ismereteket szerezhetnek a biztonságos vásárlás, internetezés szabályairól, vagy akár más szülőkkel oszthatják meg tapasztalataikat, tanácsaikat a „Társalgó” elnevezésű látogatói fórumon keresztül.
Brantmüller Zsoltné, a megyei kormányhivatal fogyasztóvédelmi felügyelőségének vezetője a kaposvarmost.hu szerkesztőségének elmondta: fontos, hogy a gyerekek szemléletformálásában minél szélesebb körben vegyen részt az NFH. A fiatalok érdeklődnek a számítógép és az Internet világa iránt, így összekapcsolhatják a modern technikát és a tudatos fogyasztóvá válást.
-Nagyon fontos, hogy a gyerekeket ne csapják be a boltokban. Sok esetben adnak nekik rosszul vissza, vagy beszélik rá őket felesleges termékekre. Ezeknek a megelőzését próbáljuk elérni a program segítségével. Sajnos a mai felnőtt generáció sincs tisztában a fogyasztói alapjogaival, tehát ha problémája adódik, nem tudja ott rögtön helyben elintézni. A cél, hogy az új generáció ezeket az alapismereteket elsajátítsa - nyilatkozta a felügyelőségvezető.
További, az Okoskosárral kapcsolatos sajtóanyagok elérhetőek innen.
forrás: http://kapos.hu/ . http://kaposvarmost.hu . http://www.kaposvariujsag.hu .