Nagysikerű hagyományőrző Pályaválasztási Kiállításnak adott otthont novemberben a Tatai Edzőtábor, a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának szervezésében. A két nap során az ingyenes rendezvényen közel 60 kiállító és csaknem 3000 látogató - végzős diák, oktató és szülő- vett részt. Az idei rendezvényt tehetséges középiskolás diákok színpadi műsorai, valamint a megyei olimpikonokkal való találkozás tette még színesebbé. Az ún. „szakma-szigeten” a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége is bemutatkozott.
A fogyasztóvédelmi standot érdemes volt felkeresni, hiszen a szakemberek igyekeztek a látogatók számára minél szélesebb körű fogyasztóvédelmi tájékoztatást nyújtani.
A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság laboratóriuma ízelítőt adott vizsgálati módszereiből, a helyszínen lehetőség volt napszemüvegek, fémtartalmú szemüvegek, testékszerek, fülbevalók bevizsgáltatására, a diákok gyakorlati fizikai ismereteiket bővíthették, a veszélyessé nyilvánított műszaki termékek bemutatása során kideríthették, mi vezetett a veszélyesség, áramütés, égésveszély kialakulásához, és hogyan ismerhetőek fel a nem megfelelő termékek a forgalomban.
Nagy volt az érdeklődés a laboratóriumi bemutatónál
Aktuálisan a karácsonyi ünnepekhez közeledve korábban letiltott fényfüzéreket is meg lehetett tekinteni.
A Fogyasztóvédelmi TOTÓ is közkedvelt volt, aki hibátlan totót produkált, névre szóló elismerő oklevelet vehetett át a cukorka és az alma mellé.
Büszke oklevél tulajdonos
A tájékoztató anyagokat nemcsak a gyerekek, hanem tanáraik is örömmel vették. Nagy tetszést aratott az NFH Okoskosár, amelynek aranyos kis figurái, Pici Lili és FogyaszTóni megmosolyogtatták az érdeklődőket.