Mire érdemes figyelni szállásfoglalás kapcsán?

A fogyasztóvédelmi hatóság a nyári szezonban különösen odafigyel az utazási irodákra, az internetes szállásfoglalásra. - nyilatkozta Szilágyi Ildikó, a Vas Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségének vezetője a vaol.hu szerkesztőségének. A hatóság minden évben célzott és folyamatos ellenőrzésekkel, illetve az egyes ügyek kivizsgálásával a megtévesztő kereskedelmi gyakorlatot folytató vagy épp engedéllyel sem rendelkező utazási irodák kiszűrésére törekszik.

Ennek ellenére minden évben jelentős a témakörrel kapcsolatos panaszok száma. Egy balul elsült nyaralás megelőzéséért azonban maga az utas is sokat tehet, elsősorban azzal, ha alaposan utánanéz mindennek – az iroda engedélyétől kezdve a hirdetésben szereplő részletek valóságtartalmáig – hangsúlyozta a szakember. 

– Az interneten történő szállásfoglalás, nyaralási csomag megvétele odafigyelést igényel.

Ugyanis sokszor előfordul, hogy az adott termékre vagy szolgáltatásra vonatkozó általános szerződési feltételeket a fogyasztók nem olvassák el, csak kipipálják, hogy elfogadták azokat. Javasoljuk, hogy mielőtt véglegesíti szándékát, mentse el az adott szálláshelyre vonatkozó fényképeket, leírást, az akciós ajánlat részleteit, az általános szerződési feltételeket, hogy egy esetleges vita során megfelelően alá tudja támasztani a panasz indokoltságát.- tanácsolta a felügyelőségvezető.
 
– Az árakkal kapcsolatban is lehetnek meglepetések. A vállalkozás programfüzetének a részvételi díj forintban meghatározott összegét, és azt kell tartalmaznia, hogy ez mely részszolgáltatásokra nyújt fedezetet. A részvételi díjon felül az utas által kötelezően fizetendő díjakról is tájékoztatnia kell az utast a programfüzetben. Egyes díjak összegei azonban változhatnak, melyre az utas figyelmét fel kell hívni. Az utazási szerződésben azonban már a teljes összegnek kell szerepelnie.
 
Az utazási irodákkal szembeni panaszok között nagyobb számban vannak azok, amelyek a szolgáltatásokat kifogásolják, vagy a szálláshelyre, az utazás körülményeire vonatkozó állításokkal kapcsolatosak, és lényegesen kevesebb az árakkal kapcsolatos reklamáció.

– A helyszínen tapasztalt körülményekről, a panasz alapjául szolgáló tényekről jegyzőkönyvet kell felvetetni a vállalkozás képviselőjével, mivel a hazatérés után ennek birtokában köteles foglalkozni a kifogás rendezésével.

Nem árt a kifogás alapjául szolgáló tényeket egyéb módon is rögzíteni (fénykép, videófelvétel, tanúk által aláírt nyilatkozat) az egyértelmű bizonyítás érdekében.
 
A feltűnően kedvező, nagyon alacsony árú ajánlatoktól érdemes tartózkodni, vagy legalábbis nagyon körültekintően megnézni, hogy ki szolgáltatja az utat. Előfordulhat ugyanis, hogy olyan utazásszervezőről van szó, akinek nincsen erre engedélye. Mindig a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által nyilvántartásba vett utazási irodát válassza az utas. Nekik ugyanis biztosítékot kell letenniük, hogy kártalanítani tudják az utasokat, ha csőd-közeli helyzetbe kerülnének.
 
forrás: http://vaol.hu/ . 

Címkék: 
Share on Tumblr