Fogyasztóvédelemről nyugdíjasoknak

A napokban előadást tartott a Veszprém Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége az ajkai nyugdíjasklubok vezetőinek Az Ajkai Idősügyi Tanács megkeresésére Roxer Egon, a felügyelőség vezetője örömmel vállalta a felkérést. Elmondta, hogy fogyasztóvédelmi szempontból az egyik legvédtelenebb korcsoport a nyugdíjas korosztály. Az utóbbi időszakban őket érintő árubemutatókkal kapcsolatos panaszbejelentések számának növekedése is ezt bizonyítja.

Az előadáson a felügyelőség vezetője tájékoztatta a jelenlévőket (közel negyven nyugdíjast) a termékbemutatókra vonatkozó, megváltozott jogszabályokról, és a felhívta a figyelmüket a termékbemutatókon kötött áruvásárlási és hitelszerződések buktatóira, a szerződéstől való elállási jog érvényesíthetőségére.

A résztvevők tájékoztatást kaptak a házaló kereskedők tevékenységében rejlő veszélyekről és a mozgóboltok működésével kapcsolatos szabályokról, a legújabban hatályba lépett rezsicsökkentésről, és az őszi időszak időszerű témájával – a tűzifavásárlással – kapcsolatos panaszbejelentések tanulságairól.

A Veszprém Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége a jövőben is örömmel tesz eleget a hasonló megkereséseknek.
 
forrás: Ajkai szó 

Címkék: 
Share on Tumblr